Édes ellenségem 7. rész

Sziasztok!
A mai rész egy kicsit eltér a többitől, ugyanis most egy kicsit majd jobban megismerhetjük Castiel érzéseit. Ez a rész egy részlet lesz az ő... naplójából. Nos, én sem nézném ki belőle, hogy naplót ír, de így sokkal egyszerűbb szemléltetni az álláspntját, a gondolatait, valamint múlt időben egyszerűbb írni. Azért nem Nataniel naplója részlet, (Lehet, hogy az is lesz, mert belőle azért jobban kinézném, hogy ezzel üti el az idejét...) mert Castiel nehezebb eset, és nehéz lenne egyes szám első személy jelenidejében élvezhetően leírni mindezt. Ha szeretnétek Natanieles naplót is, akkor azt írjátok meg kommentben! ^^ Nah, nem is húzom a drága időtöket...
___________________________________________________
Vasárnap

Hát, nem sokszor szánom magam naplóírásra, de most valahogy ki kell adnom magamból a felhalmozódott feszültséget, főleg ez után a szörnyű kirándulás után. Nem volt elég, hogy ott ragadtam valahol az Isten háta mögött, étlen szomjan, még ráadásul Nataniellel kellett ott ragadnom. Hát, ő sem ragadtatta el magát a helyzettől, de én jobban palástoltam, azt hiszem. Ami gáz, mert most lehet, hogy azt hiszi, hogy örülök neki... Amiben talán van némi igazság, mert ugyan ez számomra is szörnyen cink helyzet, de nem is tudom... elég zavarosak az érzéseim mostanában. (El fogom égetni ezt a könyvet.) Szóval a sikátorban kellett aludnunk. Együtt. Elég kínos helyzet volt, és franc gondolta volna, hogy lesz ilyen, de van egy közös titkunk. Minden esetre reggel arra ébredtem, hogy ő teljesen rámdőlve alszik. Aztán észrevettem, hogy van még egy kis társaságunk, ugyanis három másik csöves is ott töltötte az éjszakát. Felvertem Natanielt, és gyorsan elhagytuk a helyet, hogy ne kelljen szóváltásba bocsájtkoznunk velük, de az a szerencsétlen ott hagyta a táskáját, így vissza kellett mennünk érte. Sajnos akkorra már hálótársaink is felébredtek, és ajánlottak nekünk egy jó kukát, aminek mi természetesen nem vettük igénybe a szolgáltatásait, bár a korgó gyomrunk már majdnem rávett. Aztán valahogy a többiek visszataláltak hozzánk (mintha nem mi szálltunk volna rossz buszra...) nagy keresgélések árán. Nataniellel persze nem sokat dumáltunk, én inkább Lisanderrel lógtam a hazafelé úton, de valahogy most nem nagyon tudtam figyelni a beszélgetésre. Valahogy mindig Natanielre tévedt a szemem, és zavart, hogy ő viszont nagyon is jól el van néhány lány társaságában. Lisander szóvá is tette, hogy biztos tetszik egy lány, mert folyton másfelé nézegetek, és nem figyelek rá, de én erre azt feleltem, hogy sikátorban nem jó aludni, fáradt vagyok, ezért nem figyelek rá. Holott azt hiszem, hogy valóban szerelmes vagyok. És ezt mé magamnak is gáz bevallanom, de olyat érzek Nataniel iránt, amit még egy lány iránt sem. De Nataniel fiú, és nem tudom, hogy hogyan kezeljem a helyzetet. Ha megkérném, hogy járjunk, valszeg hülyének nézne. Vagy lehet, hogy nem? Igen, tegnap eléggé kínos volt. Az a csók... Végig csak arra tudtam gondolni, hogy magamhoz akarm szorítani, és így aludni egész éjszaka. De fönnforgott annak a veszélye, hogy reggel így találnak az osztálytársaim (és még a csövesek előtt is gáz lett volna...) Úgyhogy inkább nem tettem semmit. Ha mégis beleegyezne, hogy járjunk, akkor viszont annak semmi értelme nem lenne, mert őt nem csókolhatm vagy ölelhetem meg, csak úgy, ha meg vagyunk róla győződve, hogy senki sem lát. És azért a népszerűségemet meg szeretném tartani a csajok közében, mert ki tudja, lehet, hogy ez csak egy kitérő Nataniellel, és nem lesz több ilyen eset, szóval... Másrészt, ha már járunk, akkor érdemes együtt lógni, az iskolába viszont furcsállnák, hogyha azzal vagyok folyton együtt, akit eddig tulajdonképp utáltam, a délutáni elfoglaltságaink másak. Ez eleve bonyolult, nem szeretném tovább bonyolítani az egészet...  Mindezek mellett nem tudnám tétlenüll nézni, ahogy Nataniel más lányokkal... Úristen, ez olyan volt, mintha én is az lennék... szóval más fiúkkal... mi?? Úgy értem összejön valaki mással, na... (Nemtől függetlenül.) Mert vonzódom hozzá... áhh hagyjuk... Utálok naplót írni!

Édes ellenségem 6. rész

Sziasztok!
Mostantól minden hétfőn jelenik meg az új rész!
___________________________________________
Egy kis tanakodás után arra jutottunk, hogy Castiel felhívja Lisandert.
- Francba. Kisípol.- Mondja mérgesen, és visszaadja a lánynak a telefonját.
- Köszönjük... Ne haragudjatok a zavarásért.- Köszönök el a lányoktól.
- Nincs mit, bármikor!- Átmentünk a másik oldalra, majd eszembe jutott valami.
- Bizonyára az igazgatónő szabálya. Ki kell kapcsolni a telefont, hogy a figyelmünket a közösségre szenteljük...
- Ugyan... Gondolod, hogy míg mi elvesztünk, addig a fél iskola kirándulgat?
- Jogos...- Nem értem akkor, hogy miért nem veszi fel Lisander. Talán csak nem vette észre.
- Hé!!- Az előbbi lányok szaladnak felénk az utcán. -Azt hiszem, őt kerestétek az előbb. Most hívott vissza!- Castiel kikapta a lány kezéből a telefont.
- Miért nem veszed föl, te idióta?

~

Végül Castiel lebeszélte Lisanderrel, meg persze az igazgatónővel, hogy értünk jönnek. De fogalmuk suóincs, hogy mikor érnek ide, és hogy hol vagyunk. Így ki tudja... Lehet, hogy csak holnap érnek ide, ami azt jelenti, hogy talán együtt kell éjszakáznom Castiellel. Viszont pénzünk az nincs, így nem elég, hogy Castiellel, de az utcán kellene aludnunk.
- Hát, ez para. Lehet, hogy csövelnünk kell az éjszaka...- Komolyan, mintha szórakoztatná a dolog. És mintha gondolatolvasó lenne
- Jól van, hosszú még a nap, még csak egy óra van, ma még simán ide érhetnek.
- Jah, de mit csináljunk addig? Azt se tudjuk, hol vagyunk. Mi van itt?
- Sétáljunk.- Mondom halkan, ki tudja miért. Más se hiányzik az életemből, mint Castiellel sétálni, de mindegy, mostmár nem szívom vissza. Különben is. Mivel üthetnénk el az időt? Nagyszerű. Láthatóan jól szórakozik rajtam, már majdnem elneveti magát, végül csak rácsap a hátamra.
- Jól van. Sétáljunk.

Egész helyes kis városba érkeztünk, talán kellemesebb is, mint az idióta osztálytársaimmal járkálni az erdőben. Castiellel úgy döntöttünk, hogy nem járkálunk túl sokat, attól csak éhesek és fáradtak leszünk. Úgyhogy kerestünk egy parkot, és leültünk az egyik padra. Olyan jó idő van, én meg teljesen elfáradtam a mai napi nagy izgalmakban. Olyan szép, ápolt ez a park! Jó látni, hogy itt törődnek a környezettel. A hatalmas fák elegendő árnyékot adnak, és a fű is szép, ápolt. A bokrok le vannak nyírva, és a padok sincsenek megrongálva. Ilyen szép tavaszi napon nagyszerű itt kint üldögélni. Csak éppen nem Castiellel. Mi van, ha megint... Igazából az éjszaka miatt aggdok. Nem hülye ő sem, így, ahol akárki megláthat csak nem... támad le. Persze az is lehetséges, hogy még sötétedés előtt ideérnek, és elvisznek minket, De az is lehet, hogy csak holnap. És akkor az egész éjszakát együtt kell tölteni. Most hirtelen olyan kínosan hat a csönd. Oldalra pillantok, hogy megnézzem, mit csinál castiel. Legnagyobb meglepetésemre engem bámul, és mosolyog. De amint összetalálkozik a tekintetünk elkapja a fejét, és elvörösödik úgy, ahogy még sosem láttam. Nem mintha olyan gyakran vörösödne el. 

Valami egészen furcsa érzés kerít hatalmába. Zavarban vagyok, és... Nem is tudom, mi lehet ez az érzés?

~

Bekövetkezett az, amit annyira nem akartam. Sötétedni kezdett, mi pedig alig egy fél órával ezelőtt elkezdtük keresgélni a helyet, ahol majd szükség esetén az éjszakát töltjük. Elkövettünk egy hatalmas hibát. Nem beszéltük meg az igazgatónővel, hogy hol találkozunk. Holnap is kellemes napunk lesz.

Egy sikátorban ülünk, én a táskámon, Castiel az esőkabátomon. Elég nyomorultul érzem magam. Hideg van, és már felvettem a pulcsit, amit magammal hoztam. Naná, hogy kabátot nem pakoltam be.
- Nataniel...- a hang kizökkent bosszankodó gondolataimból, és a hang felé kapom a fejem. Egy percre elfeledkeztem róla, hogy Castiel is ott van velem.
- Igen?
- Te nem fázol?- Hülye kérdés. Ezzel most mit akar elérni?
- Nem, melegem van...
- Komolyan?
- Hogyne. Fúj a szél, szerintem esni fog. Hideg van, úgy tíz fok. Melegem van. Még szép, hogy melegem. Mi van veled, Castiel? Meghibbantál?- Magam sem értem hirtelen kitörésemet, de jól esett.
- Ne kiabálj már! Nem kell rögtön leharapni a fejemet.- Megint csönd. Egyszercsak egy rántást éreztem, és a következő pillanatban már Castielre dőlve ülök. Már nem fázom, csak úgy lángol az arcom.
- Mi a francot csinálsz? Már megint kezded?
- Figyelj. Furcsa dolgok történtek az elmúlt időben. Kétszer megcsókoltalak, nem értem magam nem értem az érzéseimet. Hű, de hülyén hangzik ez, asszem, hogy még sosem hagyta el ilyesmi a számat. Mindegy, a lényeg, hogy gondolkodtam...
- Hűha...
- Fogd be! Szóval arra jutottam, hogy... nem is tudom... Valamit érzek irántad.
Megdöbbenésemben meg sem bírok mozdulni, és a lélegzetem is eláll.
- Alszol?- Lök meg egy kicsit a vállával, mire muszály egy kicsit elmosolyodnom, majd felülök, és olyat teszek, ami őt is, engem is megdöbbent. Közel hajolok hozzá, és megcsókolom. Pár pillanatig habozik, végül viszonozza a csókomat. Mikor elfogy a levegőnk elszakadunk egymástól, ás némán ülünk egymás mellett, és Castiel vállára dőlve továbbra is.
- Álmos vagyok.- Suttogom.
- Én is... Remélem, hogy már rajta vannak a "megmentésünkön". Ez az osztálykirándulás percről percre szörnyűbb.
- Egyet értek. Ebben egyet értek, kivételesen...

Édes ellenségem 5. rész

Sziasztoook!
Őhhmm... Nos, mostantól nem ígérgetek semmit, mert a blogger ellenem van. Nem engedte, hogy megosszam a bejegyzéseimet és még el sem tudtam menteni, tehát oly sok munkám kárba veszett... >< Nekem is fáj, elhihetitek! Úgyhogy mostantól minden meglepi lesz ^^
____________________________
- Castiel...- Áhh, már majdnem elaludtam, erre fölver ez a...- Rossz buszra szálltunk. Teljesen másfelé megyünk, mint amerre kellene.-Mi??
- Mi? Most szivatsz?- Hát ez a nap is már csak jobb lehet...
- Ne haragudj, az igazgatónő bénázta el...
- Kinyírom...- De komolyan. Sokszor mondtam már, de most tényleg. És pont Nataniellel! Jajj, bárki más, csak ővele ne! Ez egyszerűen...
- Jó, nem kell azért így felkapni a vizet... Majd megoldjuk valahogy. Nekem viszont lemerült a telefonom, és nem hoztam töltőt.
- De béna vagy...- vigyorgok rá... Erre mást nem tudok monani.
- Kösz. Na akkor add ide a tiédet, mert megbeszélném az igazgatónővel a dolgokat.- Szórakozottan a zsebembe nyúlok... Mi a...? Nincs itt a telefonom.
- Nem adom.- Nézek rá gonoszan, talán sikerül le ráznom. És még én bénáztam le őt.
- Te talán magadtól akarsz bojongani, és ki tudja mikor haza találni?
- Nem kell ahhoz telefon...-nézek rá, és hülyén nevetek egyet, amiből valszeg kiszúrt valamit, mert riadtan néz rám.
- Mond, hogy itt van.- Franc.
- Még szép. Nem vagyok lúzer, mint te. Külömben is, mirő másról hallgatnék zenét?
- Nem is hallgatsz zenét.- Jó, jó, ez hülye kifogás volt...
- Jó, oké, oké, nincs itt... Boldog vagy?!
- Nem annyira. Mond, hogy legalább pénz van nálad!
- Persze! A táskámban.

~

Végül végig aludtam az utat... Nataniel rázott fel, és most alig bírok felkelni a meglepően kényelmes székből. Ahogy kínyújtom lefelé a kezem, hogy fölvegyem a sporttáskámat, a levegőbe markolok. Riadtan fölnézek Natanielre.
- Mondt, te ébren voltál?- Kérdezem az arcát fürkészve.
- Hát... A busz már állt, amikor felébredtem...
- Már szálltak le emberek?- Kérdezem őt egyre riadtabban.
- Néhányan...
- Azt hiszem, ellopták a táskámat.- Nagyszerű, már rosszabb nem is lehetne... Vagy igen?
- Mire vársz, állj felm és nézd meg, hogy utól éred e őt!- Felállok, és sietősen leszállok a buszról, utánam Nataniel. De a táskámnak nyoma veszett.
- Nálad ugye van pénz?- Könyörgöm, legyen, legyen!
- Igen, van.- Egy pillanatra elmosolyodik, majd a bizonytalan mosolyy lefagy az arcáról.- Volt, mert elköltöttem kávéra...
- Komoly, hogy csak két kávényi pénzt hozol magaddal, és rögtön a buszmegállóban el is költöd?
- Nem lett volna szükségem többre, hisz csak két napra jöttünk... Ételt meg kapnánk...
- És most mit fogunk csinálni?
- Hol vagyunk?- Hát, ez bizony jó kérdés... Most mit fogunk csinálni?
- Nem tudom... Kérjünk meg valakit, hogy telefonálhassunk a telefonjáról!
- Oké...- Beleegyezek, hisz nekem sincs jobb ötletem.- Hölgyem...-Intek egy középkorú nő felé.- Eltévedtünk, és nem tudjuk felvenni a kapcsolatot a szüleinkel. Meg engedné, hogy...
- Én nagyon elfoglalt vagyok... Sietnem kell, bocsánat, ha megengedi...- félrelök, és elsiet a másik irányba.
- Nagyszerű... Nem jó embert fogtál ki. Nézd!- egy nevetgélő lánycsoportra mutat az utca másik oldalán.- Miben fogadunk, hogy válogathatunk a telefonok közül?
- Nem is rossz ötlet... Menjünk!- Elindulunk az utca másik oldalára, és megállunk a lánycsoport előtt.
- Khm...- Köhhint halkan Nataniel, és ennyi elég volt, hogy ránk vonja az összes tekintetet.- Ne haragudjatok, hogy megzavarunk benneteket. Mi nem ide valóósiak vagyunk, és elszakadtunk az osztályunktól. Ha szépen megkérünk benneteket, akkor valamelyikőtök telefonjával felhívhatnánk őket?
- T... természetesen.- Nathaniel terve hát bevált. A kezébe veszi az egyik oda nyújtott telefont, megnyitja a tárcsázót, majd rám néz.- Fogadok, hogy nem tudod az igazgatónő telefonszámát...

________________________________
Ééééés lehet ötleteket adni a folytatáshoz... xD

Hétfő

Sziasztok!
Ma nem lesz folytatása a történetnek, viszont holnap nincs semmi dolgom, így első sorban a kövi rész várható, mindemellett Ao no exorcist és Kuroshitsuji fic is, meg lehet hogy még más is, de a folytatás biztos! ^^ Csak még ki kell találnom, hogy mi lesz az a ,,más'' .

Édes ellenségem 4. rész

Hát, eljött ez a nap is! Az osztálykirándulás napja. Az utóbbi időben teljesen kiment a fejemből, ezért késve érkeztem a buszmegállóhoz, ahonnét indulunk. És most a busz felé futok, ami szerencsétlenségemre elindult. Kikapom a telefont a zsebemből, és az igazgatónő számát tárcsázom. Kétszer kicsöng, majd az igazgató asszony mérges hangját hallom benne megszólalni.
- Nataniel! Mi van magával az utóbbi időben? Szétszórt, és most késik is!
- Elnézését kérem...
- Nem baj. Castiel sem érkezett meg. Várja meg, és szálljanak föl a következő buszra, ami két óra múlva érkezik. Jajj de nehéz magukkal!
- Igazga...- megnézem a telefonom kijelzőjét, és bosszúsan látom, hogy beszélgető partnerem letette. Az se biztos, hogy Castiel eljön. Kénytelen vagyok felhívnom őt is. Már hatodszorra csöng. Nem veszi fel, inkább letesz...
- Jólvan már, megyek, megyek... Bocs, kicsit késni fogok, de majd...
- Majd? Hát tudod, a busz elment, és most két órát kell majd itt várnunk, hogy a következőre felszállhassunk!
- Jahh, akkor nem megyek...
- Eszednél vagy. Ha nem leszel itt tíz percen belül, akkor...
- Akkor mi lesz? Jól van, megyek már!- és leteszi. Ma mindenki ilyen köszönés nélküli kedvében van, úgy tűnik. Na, egész gyorsan ideért. Igen, ez biztos ő lesz. Elé megyek.
- Szép napunk van...-vigyorog rám, és int a kezével.
- Amit te elszúrtál...
- Jól van, na, nem kell ennyire felkapni a vizet!
- Most itt állhatunk két órán keresztül. Ha te időben jöttél volna, akkor már fönt ülhetnék a buszon.- Ami nem igaz. Eddig úgy gondoltam, hogy ő szúrta el a napomat, de így is, úgy is itt kellene most várakoznom két órát.
- Mi lenne, ha addig csinálnánk valamit.
- Mi van nyitva reggel nyolckor?- Forgatom a szemet, és a kávézóra pillantok, amit nem mesze tőlünk épp most nyit ki egy pincér.
- Az ott.- Mutat Castiel a kávézóra, amit az imént néztem.
- Na jó. Akkor menjünk. Meghívlak.- Minek kell nekem folyamatosan ilyen ostobaságokat csinálni?
- Miért?- Kérdezi nem túl udvariasan.
- Hát... Tartozom neked ennyivel.
- Miért?- böki oda újra.
- Tudod, nem túl választékos a szóhasználatod. Egyébként azért, mert úgy lehordtalak. Én is elkéstem, úgyhogy mindenképp várakoznom kéne.- Látom, ahogy kicsit elmosolyodik.
- Ez esetben elfogadom a meghívást.- Amúgy is elfogadta volna...

- Egy kávét kérek...- Mondom a pincérnek, és Castielre nézek.
- Ja, én is.- A pincér felírja a rendelést a jegyzetfüzetébe, és elmegy. Elég kínos a hangulat. Csönd van. Rajtunk kívül senki sincs a kávézóban, amit egyébként meg is értek. Nem túl hívogató hely. Csupán három asztal van, egy pult, amit már valószínűleg hónapok óta nem takarítottak le, egy hűtő, amiben nincs semmi, és ennyi. Elég koszos és sötét hely. Ráadásul mindenkivel szívesebben ültem volna itt, de nem, nekem van csak ilyen szerencsém, hogy Castiellel ücsöröghetek itt.
- Hát, elég gáz hely.- Teszi szóvá azt, amit gondolok.
- Igen, de ez van. Mit vársz egy buszpályaudvartól?

~

Hála égnek, hogy vége van ennek a szörnyű két órának, és végre fenn ülhetek a buszon. Megcsörren a telefonom, és a kijelzőn az igazgató nő számát látom. Őszintén nincs kedvem vele beszélgetni, de azért felveszem.
- Jónapot, igazgató nő. Ne aggódjon, már a buszon ülünk, minden ren...
- Óhh, már a buszon ültök? Jajj ne, ekkora szerencsétlenséget! Ne haragudj, Nataniel, de félrenéztem a buszmenetrendet. A tietek egy fél órával később indul. Azt hiszem, nem jó buszon ültök...
Nem, ez nem lehet igaz! Nem, nem, nem, ez képtelenség. A buszvezető épp most mondja be, hogy hova tartunk, sorban a megállóhelyeket.
- Hát, ez bizony nem jó...- morogja az igazgatónő a telefonba.- Ez bizony teljesen másfele megy. Ne aggódj, megoldjuk!
- Hát persze. Valahogy megoldjuk...- Sípoló hang hasít a fülembe. A telefonra nézek. A fenébe, lemerült.
- Castiel... Rossz buszra szálltunk. Teljesen másfelé megyünk, mint amerre kellene...

_____________________________________________
Sziasztok!
Remélem, hogy tetszett ez a rész, bár kicsit rövidre sikeredett és úgymond nem történt benne semmi, de a következőben bőven fog, már vannak terveim. ;)

Bocsánatkérés*

Helló!
Nagyon nagyon bocsánatot kérek egyszer azért,  mert kedd van, és még mindig nincs új rész. Ez azért van, mert nincs időm, fáradt vagyok és kicsit beteg. De viszont megígérem, hogy jövő vasárnap megírom az új részt, és azt is ígérem, hogy írok különálló történeteket is! Mostmár tényleeeeeg! És még egyszer nagyon nagyon bocsánaaaaaaaaaaat!!! >< Remélem, hogy nem haragudtok meg, és továbbra is olvasni fogjátok a blogomat! ^^ Köszönöm a megértéseket. Azért hozzászólásban leírhatjátok a kívánságaitokat a különálló illetve a folytatásos történettel kapcsolatban is, ha akarjátok! Ja, és a véleményeteket a blogró, lehet jó, rossz, építő jellegű is, ehhez kapcsolódóan is jöhetnek ötletek ^^ Még egyszer gomeneeee!!!

Édes ellenségem 3. rész

Sziasztok!
Itt az újabb rész, megint Castiel szemszögéből.
_____________________________________

Végül sikerült itthon maradnom... Nem is kellett sokat gondolkozni, hogy milyen kifogással maradjak otthon, az ősök megint utaznak... Viszont végig aludtam az egész délelőttöt, és még egy pár órát a délutánból. Legjobb lesz, ha eszem valamit... Lemegyek a lépcsőn, és előkészítem az ételeket. Pont most kell csöngetnie valakinek? Az ajtó felé indulok... Nataniel?
- Te meg mit keresel itt?- Más se hiányzott, mint ő. Érzem, hogy elpirulok. A tegnapi miatt vagyok zavarban.
- Én... engem bíztak meg, hogy hozzam el a házi feladatokat neked.
- Kösz, de nem szükséges. - Legszívesebben beinvitálnám, de ezt meg akarom előzni. Nem lenne jó vége, ha bejönne... Inkább rácsukom az ajtót.
- Miért, már meg adta valaki?- tart vissza. Hirtelen kitör belőlem a nevetés, és elállok az ajtó elől.
- Nem...-habozok egy kicsit, most már bunkóság nem behívni.-Gyere be.

~

Végül megadta a házit, és mivel cseppet sem érdekel, csak vázlatban firkáltam  pár szót egy kitépett papírlapra.
- Ne szórakozz.- szörnyülködik valószínűleg  az írásom külalakján.- Azt nem hogy én, de te sem tudod majd elolvasni.
- Nem is nagyon tervezem. Kérsz valamit inni?- Kérdezem tőle, konstatálva, hogy szomjas, és éhes vagyok. A konyhapultok kipakolva kenyér és felvágott van.
- Nem hiszem...Sietek.- az ajtó felé indul, és a kilincs felé nyúl. Nem akarom, hogy elmenjen. Talán rosszul teszem, de most nem hagyhatom, hogy elmenjen. Kinyitja az ajtót, talán jobb is így- villan át az agyamon egy pillanatra, de a testem magától mozdul, és megragadja Nataniel csuklóját.
- Hova?- Egyre jobban azt érzem, hogy nem kellett volna ezt tennem... Kiszabadítja a kezét

, és ahogy a szemembe néz látom, hogy rettentő zavarban van, akárcsak én. Legalább olyan vörös lehet az én arcom, mint az övé.
- Beszélni szeretnék veled.- Látszik rajta, hogy kényszerből, de kicsit ellép az ajtótól.
- Miről?- néz fel rám. Nem hiszem el, hogy nem tudja!
- A tegnapiról. Ülj le!- parancsolok rá, és a kanapéra bökök. Lassan odasétál, én pedig leülök mellé, és, szörnyen zavarban vagyok. Hogy oldjam a hangulatot, eszembe jut, hogy talán ablakot nyitok, de az már nyitva van, és egy kicsit befúj rajta a szél, Nataniel perfümének illatát sodorja felém. Na tessék, én biztos szörnyen büdös vagyok! Egész nap az ágyban fetrengtem.
- Nem tudom, hogy miért csináltam.- böktem ki végre.- Minden esetre szeretném, ha továbbra is fenntartanánk a látszatot, hogy  utáljuk egymást.
- Látszat?- A francba. Hát persze, hogy nem látszat, én tényleg utállak téged! Utállak!Egyre nehezebb ezt elhitetnem magammal. Jó, igen, csak látszat.- Biztos van valami oka a tettednek.- Mintha olvasna a gondolataimban...
- Nem, nincs!! Nem tudom, hogy miért csináltam. De tudod, hogy mi zavar még ebben az egészben? Az, hogy legszívesebben megismételném, és...- Ne már, hogy lehetek ennyire béna?
- Akkor... ismételd meg...- Egy pár másodpercet habozok, de aztán a kanapéra döntöm őt. Nem akarom ezt tenni, nem akarom megismételni.
- Még meglátnak a szüleid... Mintha nem lenne elég, hogy az igazgatónő gondolatára is zavarba jövök.
- Még dolgoznak.- Fel akarna ülni, de ha már ezt csináltam, akkor minek engedjem, el? Minek csináljak teljesen hülyét magamból? Nem, legalább egyszer meg akarom csókolni...
- Nem kellene ezt...- Unom már a fecsegését... Lehajolok, és megcsókolom. Mostmár elég, nem csinálhatom ezt!- Castiel...- suttogja. Elengedem, és hagyom, hogy felüljön mellém. Pár perc vagy óra múlva ő töri meg a csendet.
- Miért...- Tudom, mit akar kérdezni, ezért fölösleges végighallgatnom.
- Fogalmam sincs, oké? Csak felejtsük el!- rám néz, méreget a szemével, eléggé zavarban vagyok, de hagyom neki, de azért szuggerálom, hogy induljon már.
- Megyek... most már tényleg haza kell mennem...
- Jó.

~

Végre ehettem! Felmegyek a szobámba és ledőlök egy kicsit... Az ágyon fekszem, és az elmúlt fél óra eseményeire gondolok. Újra játszom magamban minden percét. Mint egy film, új játszódik le a fejemben az egész jelenet... Majd rám nehezedik valami, ami arra késztet, hogy elaludjak.

~

Először csak a szobám plafonját látom, de ahogy oldalra nézek, Nataniel ül az ágyamon, és mosolyog. Jó sokat és mélyen aludhattam, hogy észre sem vettem, hogy bejött.
- Hogy jutottál be?
- Nyitva hagytad az ajtót. Jobban kéne figyelned az ilyesmikre.- felállok, és az ajtó felé indulok, hogy bezárjam azt, de a szobám ajtajáig sem jutok el, Nataniel visszaránt, és egy mozdulattal az ágyra dob. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen erős. Fölém hajol, és megcsókol. Hosszan, de gyöngéden, majd benyúl a pólóm alá, és elkezdi levenni. Valamiért boldog vagyok... Közel hajol a fülemhez, hallom a lélegzetvételét.
- Mit szólnál hozzá, ha...- Végigsimít a hasamon, és kihúzza a pólóm alól a kezét.- ...ha ezt megtudná az egész iskola?
Hangos nevetést hallok magam körül. Nataniel feláll, és a szobám tele van diákokkal, mindegyik abba az iskolába jár, ahova én. Az ágyamon ülök, és mindenki rajtam nevet, még Nataniel is. Hirtelen Lisander lép elő a tömegből, és ő is nevet, majd elkomolyodik az arca, csak az undor és a gyűlölet látszik rajta.
- Régóta ismerlek, de sohasem gondoltam volna rólad ilyesmit, te mocskos...- Hirtelen felülök az ágyban, zihálok és izzadok. Nem akarom hallani, hogy folytatja a mondatot. Csak álom volt, semmi több...
_______________________
Az igazságot megvallva ezzel a résszel eléggé siettem, mert szombaton még nem volt semmi ötletem se, hogy mi történjen benne, de aztán elkezdtem írni és mára lett kész. Hát, a köztes időben nem sikerült különálló történeteket írnom időm hiánya miatt, elég zsúfoltak a napjaim, de már dolgozom rajtuk, legalábbis ötleteket gyűjtök, jövő héten remélem, hogy összejön legalább egy. Kedves kommentelő, aki Ao no exorcist yaoit kért! Én köszönöm, eddig nem ismertem az animét, de megnéztem, és egyik kedvencem lett! Mindenképp számíthatsz belőle yaoira! ^^