Édes ellenségem 10. rész (Castiel)

Undorító. És nyálkás. És nedves.
Utálom a késő őszi időt. Mindentől elveszi az ember kedvét. Nekem amúgy sem volt semmihez kedvem, de akkor is, lehangoló arra ébredni, hogy zuhog az eső. Nagy sóhajtással keltem fel, és az járt a fejemben, hogy milyen sok idő eltelt már a nyáriszünet óta. Milyen régen volt már... Akkor még Nat szemébe tudtam nézni. Most pedig úgy érzem, mindennek vége. Ha elkezd gyanakodni, sőt már most is biztos észre vette, hogy valami nincs teljesen rendben. Hogyan mondhatnám el neki, hogy...
Gondolatmenetemet a csengő éles zaja törte meg. Kipillantottam a kukucskálón, majd egy káromkodást nyomtam el magamban.
- Anyu! Apu! Micsoda meglepetés! - tártam ki az ajtót, és mindkettejüket megöleltem. Aztán egy kisebb üdvrivalgás következett, ("Nőttél, amióta elmentünk" nem igaz, "Igazi férfi lett belőled." két hónap alatt?, "Lebarnultál nyáron, szívem!" hol van már a nyár?) aztán percek alatt megfelejtkeztek rólam, és egyszerre kezdett el üvölteni a tévé, a rádió, másik rádió, hifi torony, mindehhez anyám énekelt, én meg tüntetőleg felmentem a szobámba és egy zúzós rock számot nyomtam be. Na igen. A szüleim letagadhatatlanul megérkeztek egy nyálkás, őszvégi szombaton...

***

Aztán nem sokáig bírtam a jelenlétükben, és inkább lementem egy kicsit sétálni az utcára Démonnal. Két órán belül sokadszorra megállapítottam, hogy utálom novembert. Ahogy erre gondoltam, az jutott eszembe, hogy már milyen rég történt, amikor az év első napján azt hazudtam Natnek, hogy összevesztem Lysanderrel. Azóta figyeli őt, kérdezősködik tőle, és már néhányszor majdnem lebuktam.
Mérgesen dobbantottam az aszfalton, ami elég idiótán festhetett, kábé, mint hároméves gyerek, aki nem kap cukrot, mert a következő pillanatban nevetés hangzott fel a hátam mögül. Egy olyan jól ismert, csengő nevetés.
- Pici Castiel mérges. - Lassan fordultam meg.
- Ell... - olyan sűrű volt a köd, hogy két méterről csak a hangjáról és platinaszőke hajáról, amibe neonzöld tincseket festettek, ismertem meg őt.
- Sétálgassunk! - jött közelebb, és belém karolt. - Mikor is találkoztunk utoljára, szeptemberben igaz?
- Igen, az nem volt túl alkalmas, és hogy őszinte legyek most sem az, úgyhogy...
- Jajj ne viccelj már, Cast! Tudod, hogy én átlátok a szitán. Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy lássam, valami nincs rendben. Különben is, nem is tudom, mikor kevertek össze utoljára Lysanderrel...
- Ne haragudj, nyilván véletlenül félremondtam a nevedet. Ell és Lysander, meglehetősen hasnoló nem?
- Hát nem. -  a kezemet ökölbe szorítottam, és éreztem, ahogy szép lassan megy fel bennem a pumpa.
- Ell... tudod, hogy kedvellek. - sziszegtem, és közelebb léptem, így már éreztem meleg leheletét az arcomon, és csak most tűnt fel, hogy időközben megálltunk, és már nem "sétálgatunk". - Viszont akkor megkértelek, hogy hagyjál engem békén.
- Miért, talán van barátnőd? - görcsbe rándult a gyomrom.
- Az... az nincs. - válaszoltam, és Natre gondoltam.
- Akkor mid van, édes, pasid, vagy mi? - nevetett. Kinevetett. Kinevetett engem, és Natanielt is. És kinevetett mindenkit az egész világon, aki az azonos neműekhez vonzódik. Úgy terveztem, hogy majd én fogok előbb távozni egy jó kis jelenet kíséretében, azonban Ell megelőzött. - Tudod a számom, megvan az emailem, a címem is, ha ne adj isten, romcsizni akarsz, és szerelmes levelet írsz, nekem tök nyolc. Csak jelentkezz. -  mondta hirtelen abbahagyva a hahotázást - Cukik kutyu! - paskolta meg Démon fejét, majd sarkon fordult, és elviharzott. Előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam olyan gyorsan, ahogyan még soha életemben.
- Nat... -  mondtam, amikor felvette a kagylót. - Találkozzunk! A kávézóban. Most!

***

- Tehát a gond...? - pillantott fel rám a gesztenyebarna szemeivel, amitől - mint mindig - most is megremegett a gyomrom.
- Nincs gond, csak látni akartalak... - hazudtam. Amikor felhívtam, elszántam magam arra, hogy mindent elmondok neki arról, ami egyetlen egy szeptember alatt történt, de most, hogy itt ült előttem, nem tudtam neki igazat mondani. Annyira fájt volna. Hogy inkább magam miatt, vagy miatta aggódtam, azt nem tudom.
- Te tényleg ennyire hülyének nézel engem? Szeptember első napjának legeleje. Reggel. Az volt az utolsó alkalom, amikor még úgy tűnt, minden oké. November van. Ne akard nekem beadni, hogy ennyi idő után hirtelen "látni akarsz". Nem tettem szóvá, mert reménykedtem benne, hogy minden rendbe jön, bár én voltam a hülye. Három hónap kellett, hogy rájöjjek, te csak szórakozol. Nem tudom, hogy mit tettem, de szerintem egy kicsit pihentessük. - az utolsó szót undorral és megvetéssel vegyítve ejtette ki, és tudtam, a pihentetés számára azt jelenti, hogy vége.
- Tudod mit, Nat? - felálltam, és arra készültem, hogy elküldjem melegebb tájakra, de egy napon belül másodszor ment füstbe a drámai kilépőm, mert rájöttem, hogy igaza van. - Oké. Pihentessük. - ismételtem, de én komolyan hittem benne, hogy egy kis pihentetés használni fog. Addig is megkeresem Ell-t, és tisztázom vele a dolgokat.

A nagy visszatérés /Magi fic #1/

Jafar szobája ablakában állt, és nézte, ahogy a nap alábukik a láthatáron, mintha a tengerbe mártózna, ezzel aranyosra festve annak felszínét. Minden este, amikor csak tehette kiment megnézni a sindriai naplementét. A párkányra könyökölt, és állát a tenyerébe támasztva gyönyörködött a kilátásban. Néhol előbukkant egy-egy hal vagy delfin. A palota előkertjében szolgálók sürgölődtek, kertészek öntözték a pompás kertet. Jafar már-már egész kipihentnek és gondtalannak érezte magát a nehéz nap után, amikor megzavarták az elmélkedésben.
- Mit csinálsz?
- Hogy mit? – lepődött meg Jafar, és maga elé bámult. – Csak nézem a naplementét.
- Meg se hallottad, amikor szólítottalak.
- Kicsit elmerültem a gondolataimban, ez minden. – nézett fel bűnbánóan Jafar.
- Mire gondoltál? – könyökölt le Sindbad is a párkányra. Jafar elvörösödött, és hálát adott a naplementének, hogy a vöröses fényben nem lehetett észrevenni, csak ha az ember nagyon szemügyre veszi az arcot.
- Éppen csak… - mondta lassan, hogy valamit ki tudjon találni.
- Elvörösödtél… - mondta Sindbad. Jafar ránézett, de a férfi a tengert nézte, így nem találkozott a tekintetük.
- Csak a fény miatt tűnhet úgy. – mosolyodott el Jafar, és a szolgálókat vizslatta. – Arra gondoltam, hogy milyen szorgosan dolgoznak ezek az emberek, és milyen tökéletes munkát végeznek. Talán meg kellene őket jutalmaznunk ezért…
- Gondolod? – nevette el magát Sindbad, és Jafarra nézett. – Ezért szeretlek. Mert olyan marha jószívű vagy. Ezek szolgálók, ez a dolguk. Még jó, hogy dolgoznak, és szerencséjük, hogy jól csinálják. Különben miért fogadták volna őket fel a király szolgálatára? – Jafar most talán még vörösebb volt, mint azelőtt. – Talán igazad van… - felelte, és felnézett a királyra. – Már megint ostobaságokon töröm a fejem. Bocsáss meg.
- Hogy bocsássak meg? – nevetett fel újra Sindbad. – Mi van veled? Nem tettél semmit. A semmiért nem tudok megbocsájtani. – mosolygott kedvesen a férfi.
- Igazad van. Magam sem tudom, mi történt velem mostanában. Ne hara… - kezdtett bele a mondatba, de elnevette magát. – Hagyjuk.
- Mit akartál mondani?
- Semmit, semmit… - nevetett Jafar.
- Ne hara…pj a fülembe! – változtatta a hangját kérlelőre Sindbad. – Ezt akartad mondani, nem igaz? Nem tagadhatod, mert ha mégis ezt tennéd, sosem bocsájtok meg neked! – Jafar megállás nélkül nevetett. – Pedig ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a füledbe harapjak… - Hajolt közelebb Sindbad, mire Jafar egy pillanat alatt abba hagyta a nevetést.
- Mit képzelsz? – hátrált egy lépést, és védekezésképpen az arca elé tette a kezét.
- Csak vicceltem. – Egyenesedett fel a férfi.
- Én csak… azt akartam mondani, hogy ne haragudj. – magyarázta Jafar.
- Nem mondod? – nézett rá Sindbad tettetett csodálkozással, mire Jafar újra elnevette magát. – Talán már kész a vacsora. Menjünk. A többiek már várnak.
- Ma kihagyom. – mondta Sindbad. Fáradt vagyok egy kicsit a mai nap után.
- Valóban fárasztó és hosszú nap volt. Menj, és talán pihenj le egy kicsit.
- Igazad van, rám fér. – vette az irányt az ajtó felé. – Csak még valami. – fordult vissza elengedve a kilincset, és Jafar elé lépett. Olyan közel, hogy a fiú érezte az illatát, és a leheletét az arcán.
- Mit csinálsz? Megőrültél? – próbált hátrálni Jafar, de a háta a falnak feszült. Sindbad közelebb hajolt hozzá, és az ajkait Jafaréhoz érintette, de az elkapta a fejét. – Megőrültél?! – mondta hangosabban. Arca olyan volt, akár a paradicsom, és magának is nehezen vallotta be, hogy legszívesebben inkább hagyta volna magát...

***

De rég írtam, szent Isten! Volt egy jó nagy blokkom, mert nem voltak ötleteim, meg tanulnom kellett, mert most volt a felvételi, aztán kipihentem a stresszt, és ennyi idő után van pofám ideállítani egy ilyen nevetségesen rövid ficcel. Ne aggódjatok, ennek még persze lesz folytatása! 

El sem tudjátok képzelni, hányszor álltam neki, hogy most akkor írok egy jót. Aztán mégsem tettem, mert a) nem jutott eszembe semmi, vagy b) írtam, de meglehetősen pocsék lett.
Meg aztán annyi mindent ígérgettem, de ha még egyszer ígérek valamit, akkor szóljatok rám, mert mindig ahhoz nincs kedvem, amit megígérek. (Azt is megígértem magamnak, hogy tanulok… úgyhogy nem csak veletek vagyok ilyen szenya, hanem magammal is jól kiszúrok, de mellékes. Ja meg anyával is, mert takarítanom is kellett volna. Szörnyű vagyok…)
De ennek tuti lesz folytatása. Megígérem. Jó, ezt most visszavontam. De attól még lesz. Meg aztán a CsJ-s ficemet is folytatom majd, csak ki kéne találnom, hogy mi történjen benne. Meg megírom a Free! fanfictiont, meg… na jó, most nem írok le mindent, amit még helyre kéne hoznom ezen a blogon. Csak tudjátok az utóbbi időben annyi minden történt, és olyan sűrűk voltak a napjaim, meg még hozzájött az általános lustaságom, de mostmár befejezem a nyavalygást, mert ez a kis monológ a végén még hosszabb lesz, mint maga a fic. Úgyhogy remélem, hogy tetszett, és még egyszer ne hari nagy kimaradásért! Mostantól rendesen írok majd ficeket! Ez egy utólagos újévi fogadalom, mert újévkoz nem ígértem meg semmit, csak kívántam, aztán rájöttem, hogy az a szülinap, mondjuk végtére is ez az újév szülinapja, úgyhogy kívántam magamnak, de nem jött be, mert gondolom nem nekem kell kívánni, hanem az ünnepeltnek, de mindegy. Szóval most utólag megígérem…. nem, hanem megfogadom, hogy fogok nektek ficeket írni. Meg hogy ezt is folytatni fogom.Tényleg!

...

Sziasztok!
Az utóbbi időben többen is írtak nekem privátban, és kérdéseket tettek fel. Hány éves vagyok, mi az igazi nevem, mióta írok stb....
Ez egy szempontból jó. Ez pedig az, hogy látom, hogy kedvelitek a blogomat, és olvassátok, és ennek örülök: :) ^^ Nagyon.
Nem mondom, hogy több százan írogattak, csak néhányan (5-6 emberke).
Most pedig nyilvánosan válaszolok, persze nem mindre.
1) Valódi nevem? 
Az egészet nem szeretném kiadni, de a keresztnevem Nina. De az úgy jó, ha Morinak ismertek. :)
2) Mióta nézek yaoi animéket?
Nem nézek yaoi animéket, nem olvasok yaoi mangákat, és életemben talán összesen kétszer olvastam yaoi fanficet. Miért? Nem szeretem.
3) Akkor meg miért írok?
Nem szeretem a yaoi animéket, nem szeretem a yaoi mangákat és nem szeretem más fanficeit. Mert szeretem, ha minden úgy alakul, ahogy én akarom. És akkor, amikor én akarom.
Ez persze nem azt jelenti, hogy csak az enyém a jó, egyszerűen csak én nem szeretem őket elolvasni. Azzal semmi bajom nincs, ha mások elolvassák őket.
4) Mi a helyzet a CsJ-vel?
Mi a helyzet? Játszom vele. Utálom az ap-t. Fiúk közül Armin a kedvencem. Lányok közül Viola (olyan kis cuki :) )
5) Mikor folytatom a CsJ-s sorozatot? (Vagy, na, minek mondjam??)
Majd, ha tudom, hogy mi fog benne történni.
6) Mióta írok?
Amióta átvettem a blogot a barátnőmtől, pont azóta. Ezelőtt pedig az iskolában fogalmazásokat írogattam, dehát az meg kötelező.
7) Végül, de nem utolsó sorban a korom. 
Na igen, miután néhányuknak válaszoltam, tettek néhány megjegyzést a koromra. Mert még csak 14 éves vagyok. "Túl fiatal, még nem kéne ilyesmivel foglalkoznia." Igen, pontosan ezért nincs olyan ficem, ami szexuális tartalmú lenne. Gondoltam, hogy lesz ilyen is, de azt sem én írtam volna meg, ugyanis nekem semmi ilyen tapasztalatom nincs még, és úgy gondolom, hogy az én koromban valóban nem kell még ilyesmikkel foglalkoznom. Néhány csók pedig véleményem szerint annyira azért nem furcsa, tekintve, hogy kortársaim nagy többsége már túl van ilyesmiken, nagy valószínűséggel durvább dolgokon is, így, kérdem én, csoda, hogy már ilyen befolyásoltságú vagyok? És ebből következik: A No.6 ficet NEM ÉN ÍRTAM! Hanem az egyik ismerősöm.
Ezek lettek volna a kérdések, és még tehettek is föl.
Szeretném, ha a koromról leszállnátok (akinek nem inge...), akinek nem tetszik, nem kell nézni.
Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastatok, és nemsokára jön az új fic!!! ^^ ♥

Sziasztok!
Elnézést kérek a késedelemért, csak mostanában annyira el voltam havazva, hogy se időm, se ötletem nem volt, DE! Mivel hogy kértétek az Alexy x Kentint, már dolgozom rajta, úgyhogy nemsokára az is jön.
A sorozatot kis ideig szüneteltetem (had izguljatok :D).
Az utóbbi pár napban, ha szabadidőm volt, olyan animét kerestem, amiből jó fic sülhetne ki, mivel általában csak ezért nézek animéket. És hát, hosszas keresés után rátaláltam a Free! címü animére, ami hihetetlenül jól illett az elképzeléseimhez, főleg azért, mert bőven meg van szórva bishikkel. Nem tudom, hogy hányan láttátok, minden esetre nagyon ajánlom, főleg az izmos férfitestek miatt. OwO
Khm... na igen. Lényeg a lényeg, hogy abból fogok ficet írni nemsokára, csak nehéz dönteni, hogy kivel. Mert hát olyan nagy a választék. :D Én Nagisa x Rei párosra gondoltam, DE ha valaki ismeri, és ellenére van a páros, akkor nyugodtan szóljon. Nem tudom, mikor lesz időm megirni, de addig is mellékelek képeket.

Vagy esetleg Makoto és Haruka:

Én mondom, érdemes belenézni ><
Jujj és majdnem elfelejtettem! Shingeki no Kyojin ficre is gondoltam, de erről majd máskor. Először megírom majd a Free! ficet. Lehet hogy még ma, de ezt nem garantálom, inkább hétfő vagy keddre számítsatok, de nem igérek semmit, mert nálam sose lehet tudni :D