Édes ellenségem 10. rész (Castiel)

Undorító. És nyálkás. És nedves.
Utálom a késő őszi időt. Mindentől elveszi az ember kedvét. Nekem amúgy sem volt semmihez kedvem, de akkor is, lehangoló arra ébredni, hogy zuhog az eső. Nagy sóhajtással keltem fel, és az járt a fejemben, hogy milyen sok idő eltelt már a nyáriszünet óta. Milyen régen volt már... Akkor még Nat szemébe tudtam nézni. Most pedig úgy érzem, mindennek vége. Ha elkezd gyanakodni, sőt már most is biztos észre vette, hogy valami nincs teljesen rendben. Hogyan mondhatnám el neki, hogy...
Gondolatmenetemet a csengő éles zaja törte meg. Kipillantottam a kukucskálón, majd egy káromkodást nyomtam el magamban.
- Anyu! Apu! Micsoda meglepetés! - tártam ki az ajtót, és mindkettejüket megöleltem. Aztán egy kisebb üdvrivalgás következett, ("Nőttél, amióta elmentünk" nem igaz, "Igazi férfi lett belőled." két hónap alatt?, "Lebarnultál nyáron, szívem!" hol van már a nyár?) aztán percek alatt megfelejtkeztek rólam, és egyszerre kezdett el üvölteni a tévé, a rádió, másik rádió, hifi torony, mindehhez anyám énekelt, én meg tüntetőleg felmentem a szobámba és egy zúzós rock számot nyomtam be. Na igen. A szüleim letagadhatatlanul megérkeztek egy nyálkás, őszvégi szombaton...

***

Aztán nem sokáig bírtam a jelenlétükben, és inkább lementem egy kicsit sétálni az utcára Démonnal. Két órán belül sokadszorra megállapítottam, hogy utálom novembert. Ahogy erre gondoltam, az jutott eszembe, hogy már milyen rég történt, amikor az év első napján azt hazudtam Natnek, hogy összevesztem Lysanderrel. Azóta figyeli őt, kérdezősködik tőle, és már néhányszor majdnem lebuktam.
Mérgesen dobbantottam az aszfalton, ami elég idiótán festhetett, kábé, mint hároméves gyerek, aki nem kap cukrot, mert a következő pillanatban nevetés hangzott fel a hátam mögül. Egy olyan jól ismert, csengő nevetés.
- Pici Castiel mérges. - Lassan fordultam meg.
- Ell... - olyan sűrű volt a köd, hogy két méterről csak a hangjáról és platinaszőke hajáról, amibe neonzöld tincseket festettek, ismertem meg őt.
- Sétálgassunk! - jött közelebb, és belém karolt. - Mikor is találkoztunk utoljára, szeptemberben igaz?
- Igen, az nem volt túl alkalmas, és hogy őszinte legyek most sem az, úgyhogy...
- Jajj ne viccelj már, Cast! Tudod, hogy én átlátok a szitán. Elég régóta ismerlek ahhoz, hogy lássam, valami nincs rendben. Különben is, nem is tudom, mikor kevertek össze utoljára Lysanderrel...
- Ne haragudj, nyilván véletlenül félremondtam a nevedet. Ell és Lysander, meglehetősen hasnoló nem?
- Hát nem. -  a kezemet ökölbe szorítottam, és éreztem, ahogy szép lassan megy fel bennem a pumpa.
- Ell... tudod, hogy kedvellek. - sziszegtem, és közelebb léptem, így már éreztem meleg leheletét az arcomon, és csak most tűnt fel, hogy időközben megálltunk, és már nem "sétálgatunk". - Viszont akkor megkértelek, hogy hagyjál engem békén.
- Miért, talán van barátnőd? - görcsbe rándult a gyomrom.
- Az... az nincs. - válaszoltam, és Natre gondoltam.
- Akkor mid van, édes, pasid, vagy mi? - nevetett. Kinevetett. Kinevetett engem, és Natanielt is. És kinevetett mindenkit az egész világon, aki az azonos neműekhez vonzódik. Úgy terveztem, hogy majd én fogok előbb távozni egy jó kis jelenet kíséretében, azonban Ell megelőzött. - Tudod a számom, megvan az emailem, a címem is, ha ne adj isten, romcsizni akarsz, és szerelmes levelet írsz, nekem tök nyolc. Csak jelentkezz. -  mondta hirtelen abbahagyva a hahotázást - Cukik kutyu! - paskolta meg Démon fejét, majd sarkon fordult, és elviharzott. Előkaptam a telefonomat, és tárcsáztam olyan gyorsan, ahogyan még soha életemben.
- Nat... -  mondtam, amikor felvette a kagylót. - Találkozzunk! A kávézóban. Most!

***

- Tehát a gond...? - pillantott fel rám a gesztenyebarna szemeivel, amitől - mint mindig - most is megremegett a gyomrom.
- Nincs gond, csak látni akartalak... - hazudtam. Amikor felhívtam, elszántam magam arra, hogy mindent elmondok neki arról, ami egyetlen egy szeptember alatt történt, de most, hogy itt ült előttem, nem tudtam neki igazat mondani. Annyira fájt volna. Hogy inkább magam miatt, vagy miatta aggódtam, azt nem tudom.
- Te tényleg ennyire hülyének nézel engem? Szeptember első napjának legeleje. Reggel. Az volt az utolsó alkalom, amikor még úgy tűnt, minden oké. November van. Ne akard nekem beadni, hogy ennyi idő után hirtelen "látni akarsz". Nem tettem szóvá, mert reménykedtem benne, hogy minden rendbe jön, bár én voltam a hülye. Három hónap kellett, hogy rájöjjek, te csak szórakozol. Nem tudom, hogy mit tettem, de szerintem egy kicsit pihentessük. - az utolsó szót undorral és megvetéssel vegyítve ejtette ki, és tudtam, a pihentetés számára azt jelenti, hogy vége.
- Tudod mit, Nat? - felálltam, és arra készültem, hogy elküldjem melegebb tájakra, de egy napon belül másodszor ment füstbe a drámai kilépőm, mert rájöttem, hogy igaza van. - Oké. Pihentessük. - ismételtem, de én komolyan hittem benne, hogy egy kis pihentetés használni fog. Addig is megkeresem Ell-t, és tisztázom vele a dolgokat.

A nagy visszatérés /Magi fic #1/

Jafar szobája ablakában állt, és nézte, ahogy a nap alábukik a láthatáron, mintha a tengerbe mártózna, ezzel aranyosra festve annak felszínét. Minden este, amikor csak tehette kiment megnézni a sindriai naplementét. A párkányra könyökölt, és állát a tenyerébe támasztva gyönyörködött a kilátásban. Néhol előbukkant egy-egy hal vagy delfin. A palota előkertjében szolgálók sürgölődtek, kertészek öntözték a pompás kertet. Jafar már-már egész kipihentnek és gondtalannak érezte magát a nehéz nap után, amikor megzavarták az elmélkedésben.
- Mit csinálsz?
- Hogy mit? – lepődött meg Jafar, és maga elé bámult. – Csak nézem a naplementét.
- Meg se hallottad, amikor szólítottalak.
- Kicsit elmerültem a gondolataimban, ez minden. – nézett fel bűnbánóan Jafar.
- Mire gondoltál? – könyökölt le Sindbad is a párkányra. Jafar elvörösödött, és hálát adott a naplementének, hogy a vöröses fényben nem lehetett észrevenni, csak ha az ember nagyon szemügyre veszi az arcot.
- Éppen csak… - mondta lassan, hogy valamit ki tudjon találni.
- Elvörösödtél… - mondta Sindbad. Jafar ránézett, de a férfi a tengert nézte, így nem találkozott a tekintetük.
- Csak a fény miatt tűnhet úgy. – mosolyodott el Jafar, és a szolgálókat vizslatta. – Arra gondoltam, hogy milyen szorgosan dolgoznak ezek az emberek, és milyen tökéletes munkát végeznek. Talán meg kellene őket jutalmaznunk ezért…
- Gondolod? – nevette el magát Sindbad, és Jafarra nézett. – Ezért szeretlek. Mert olyan marha jószívű vagy. Ezek szolgálók, ez a dolguk. Még jó, hogy dolgoznak, és szerencséjük, hogy jól csinálják. Különben miért fogadták volna őket fel a király szolgálatára? – Jafar most talán még vörösebb volt, mint azelőtt. – Talán igazad van… - felelte, és felnézett a királyra. – Már megint ostobaságokon töröm a fejem. Bocsáss meg.
- Hogy bocsássak meg? – nevetett fel újra Sindbad. – Mi van veled? Nem tettél semmit. A semmiért nem tudok megbocsájtani. – mosolygott kedvesen a férfi.
- Igazad van. Magam sem tudom, mi történt velem mostanában. Ne hara… - kezdtett bele a mondatba, de elnevette magát. – Hagyjuk.
- Mit akartál mondani?
- Semmit, semmit… - nevetett Jafar.
- Ne hara…pj a fülembe! – változtatta a hangját kérlelőre Sindbad. – Ezt akartad mondani, nem igaz? Nem tagadhatod, mert ha mégis ezt tennéd, sosem bocsájtok meg neked! – Jafar megállás nélkül nevetett. – Pedig ellenállhatatlan vágyat érzek, hogy a füledbe harapjak… - Hajolt közelebb Sindbad, mire Jafar egy pillanat alatt abba hagyta a nevetést.
- Mit képzelsz? – hátrált egy lépést, és védekezésképpen az arca elé tette a kezét.
- Csak vicceltem. – Egyenesedett fel a férfi.
- Én csak… azt akartam mondani, hogy ne haragudj. – magyarázta Jafar.
- Nem mondod? – nézett rá Sindbad tettetett csodálkozással, mire Jafar újra elnevette magát. – Talán már kész a vacsora. Menjünk. A többiek már várnak.
- Ma kihagyom. – mondta Sindbad. Fáradt vagyok egy kicsit a mai nap után.
- Valóban fárasztó és hosszú nap volt. Menj, és talán pihenj le egy kicsit.
- Igazad van, rám fér. – vette az irányt az ajtó felé. – Csak még valami. – fordult vissza elengedve a kilincset, és Jafar elé lépett. Olyan közel, hogy a fiú érezte az illatát, és a leheletét az arcán.
- Mit csinálsz? Megőrültél? – próbált hátrálni Jafar, de a háta a falnak feszült. Sindbad közelebb hajolt hozzá, és az ajkait Jafaréhoz érintette, de az elkapta a fejét. – Megőrültél?! – mondta hangosabban. Arca olyan volt, akár a paradicsom, és magának is nehezen vallotta be, hogy legszívesebben inkább hagyta volna magát...

***

De rég írtam, szent Isten! Volt egy jó nagy blokkom, mert nem voltak ötleteim, meg tanulnom kellett, mert most volt a felvételi, aztán kipihentem a stresszt, és ennyi idő után van pofám ideállítani egy ilyen nevetségesen rövid ficcel. Ne aggódjatok, ennek még persze lesz folytatása! 

El sem tudjátok képzelni, hányszor álltam neki, hogy most akkor írok egy jót. Aztán mégsem tettem, mert a) nem jutott eszembe semmi, vagy b) írtam, de meglehetősen pocsék lett.
Meg aztán annyi mindent ígérgettem, de ha még egyszer ígérek valamit, akkor szóljatok rám, mert mindig ahhoz nincs kedvem, amit megígérek. (Azt is megígértem magamnak, hogy tanulok… úgyhogy nem csak veletek vagyok ilyen szenya, hanem magammal is jól kiszúrok, de mellékes. Ja meg anyával is, mert takarítanom is kellett volna. Szörnyű vagyok…)
De ennek tuti lesz folytatása. Megígérem. Jó, ezt most visszavontam. De attól még lesz. Meg aztán a CsJ-s ficemet is folytatom majd, csak ki kéne találnom, hogy mi történjen benne. Meg megírom a Free! fanfictiont, meg… na jó, most nem írok le mindent, amit még helyre kéne hoznom ezen a blogon. Csak tudjátok az utóbbi időben annyi minden történt, és olyan sűrűk voltak a napjaim, meg még hozzájött az általános lustaságom, de mostmár befejezem a nyavalygást, mert ez a kis monológ a végén még hosszabb lesz, mint maga a fic. Úgyhogy remélem, hogy tetszett, és még egyszer ne hari nagy kimaradásért! Mostantól rendesen írok majd ficeket! Ez egy utólagos újévi fogadalom, mert újévkoz nem ígértem meg semmit, csak kívántam, aztán rájöttem, hogy az a szülinap, mondjuk végtére is ez az újév szülinapja, úgyhogy kívántam magamnak, de nem jött be, mert gondolom nem nekem kell kívánni, hanem az ünnepeltnek, de mindegy. Szóval most utólag megígérem…. nem, hanem megfogadom, hogy fogok nektek ficeket írni. Meg hogy ezt is folytatni fogom.Tényleg!

...

Sziasztok!
Az utóbbi időben többen is írtak nekem privátban, és kérdéseket tettek fel. Hány éves vagyok, mi az igazi nevem, mióta írok stb....
Ez egy szempontból jó. Ez pedig az, hogy látom, hogy kedvelitek a blogomat, és olvassátok, és ennek örülök: :) ^^ Nagyon.
Nem mondom, hogy több százan írogattak, csak néhányan (5-6 emberke).
Most pedig nyilvánosan válaszolok, persze nem mindre.
1) Valódi nevem? 
Az egészet nem szeretném kiadni, de a keresztnevem Nina. De az úgy jó, ha Morinak ismertek. :)
2) Mióta nézek yaoi animéket?
Nem nézek yaoi animéket, nem olvasok yaoi mangákat, és életemben talán összesen kétszer olvastam yaoi fanficet. Miért? Nem szeretem.
3) Akkor meg miért írok?
Nem szeretem a yaoi animéket, nem szeretem a yaoi mangákat és nem szeretem más fanficeit. Mert szeretem, ha minden úgy alakul, ahogy én akarom. És akkor, amikor én akarom.
Ez persze nem azt jelenti, hogy csak az enyém a jó, egyszerűen csak én nem szeretem őket elolvasni. Azzal semmi bajom nincs, ha mások elolvassák őket.
4) Mi a helyzet a CsJ-vel?
Mi a helyzet? Játszom vele. Utálom az ap-t. Fiúk közül Armin a kedvencem. Lányok közül Viola (olyan kis cuki :) )
5) Mikor folytatom a CsJ-s sorozatot? (Vagy, na, minek mondjam??)
Majd, ha tudom, hogy mi fog benne történni.
6) Mióta írok?
Amióta átvettem a blogot a barátnőmtől, pont azóta. Ezelőtt pedig az iskolában fogalmazásokat írogattam, dehát az meg kötelező.
7) Végül, de nem utolsó sorban a korom. 
Na igen, miután néhányuknak válaszoltam, tettek néhány megjegyzést a koromra. Mert még csak 14 éves vagyok. "Túl fiatal, még nem kéne ilyesmivel foglalkoznia." Igen, pontosan ezért nincs olyan ficem, ami szexuális tartalmú lenne. Gondoltam, hogy lesz ilyen is, de azt sem én írtam volna meg, ugyanis nekem semmi ilyen tapasztalatom nincs még, és úgy gondolom, hogy az én koromban valóban nem kell még ilyesmikkel foglalkoznom. Néhány csók pedig véleményem szerint annyira azért nem furcsa, tekintve, hogy kortársaim nagy többsége már túl van ilyesmiken, nagy valószínűséggel durvább dolgokon is, így, kérdem én, csoda, hogy már ilyen befolyásoltságú vagyok? És ebből következik: A No.6 ficet NEM ÉN ÍRTAM! Hanem az egyik ismerősöm.
Ezek lettek volna a kérdések, és még tehettek is föl.
Szeretném, ha a koromról leszállnátok (akinek nem inge...), akinek nem tetszik, nem kell nézni.
Mindenesetre köszönöm, hogy elolvastatok, és nemsokára jön az új fic!!! ^^ ♥

Sziasztok!
Elnézést kérek a késedelemért, csak mostanában annyira el voltam havazva, hogy se időm, se ötletem nem volt, DE! Mivel hogy kértétek az Alexy x Kentint, már dolgozom rajta, úgyhogy nemsokára az is jön.
A sorozatot kis ideig szüneteltetem (had izguljatok :D).
Az utóbbi pár napban, ha szabadidőm volt, olyan animét kerestem, amiből jó fic sülhetne ki, mivel általában csak ezért nézek animéket. És hát, hosszas keresés után rátaláltam a Free! címü animére, ami hihetetlenül jól illett az elképzeléseimhez, főleg azért, mert bőven meg van szórva bishikkel. Nem tudom, hogy hányan láttátok, minden esetre nagyon ajánlom, főleg az izmos férfitestek miatt. OwO
Khm... na igen. Lényeg a lényeg, hogy abból fogok ficet írni nemsokára, csak nehéz dönteni, hogy kivel. Mert hát olyan nagy a választék. :D Én Nagisa x Rei párosra gondoltam, DE ha valaki ismeri, és ellenére van a páros, akkor nyugodtan szóljon. Nem tudom, mikor lesz időm megirni, de addig is mellékelek képeket.

Vagy esetleg Makoto és Haruka:

Én mondom, érdemes belenézni ><
Jujj és majdnem elfelejtettem! Shingeki no Kyojin ficre is gondoltam, de erről majd máskor. Először megírom majd a Free! ficet. Lehet hogy még ma, de ezt nem garantálom, inkább hétfő vagy keddre számítsatok, de nem igérek semmit, mert nálam sose lehet tudni :D

Karácsonyi különkiadás 2#

A faképnél hagyott Nataniel megszeppenten álldogált a bejárati ajtó előtt. Számított rá, hogy a vöröske nem fog túl jól reagálni a hírre, de hogy ennyire mérges legyen miatta... ki gondolta volna? Nataniel észre sem vette, hogy míg ezen töprengett, még mindig az ajtó előtt áll. Várt, talán visszajön Castiel, és megszánja őt. És csodák csodája: nyílt az ajtó. Talán... talán... Nataniel szíve repesett az örömtől.
- ELHÚZNÁL VÉGRE?- Na jó, talán nem kellett volna úgy örülni.
- Castiel...
- Én...- nézett vissza rá morcosan a megszólított személy, és ölbetett kézzel megállt az ajtóban.
- Te... tetszel nekem.- Castiel a homlokára csapott, és a kezét végighúzta az arcán.
- Végtére is... nem mondom, hogy szar ízlésed van.- Nataniel elmosolyodott: megtörni látta a jeget.
- Akkor bemehetek?- Nézett fel kedvesen Castielre.
- Cöh, még mit nem! Gondolod, hogy lesmárolsz, és még azután elvárod, hogy nálam melegedhess? Még mit nem. Ha mondjuk ott sarokba szorítasz... nincs menekvés. Elkerülhetetlen az apokalipszis.- Ennél a mondatnál egy pár pllanatig értetlenül nézte egymásra, majd felnevettek, még Castiel is.- Na akkor most menj el.
- De kérlek! Beszélgessünk!- "Mint az anyám." gondolta Castiel.
- Mit kell tennem azért, hogy elmenj?- Megbánta, hogy föltette ezt a kérdést, ugyanis ezernyi lehetőség végigpergett az agyán, hogy mit akarhat tőle a szöszi.- Tudod mit? Oké. Beszélgessünk. Még ez a leg humánusabb szívesség részemről.- Kicsit félreállt, hogy Nataniel szabad utat kapjon be, a nappaliba.
- Hűha, szép lakásotok van! Mekkora nappali!- Castiel a szemét forgatta, és hellyel kínálta Natanielt.- Kényelmes a kanapétok.
- Hát... én csak azt remélem, hogy ez nem célozgatás volt. Na. Beszélgessünk.- Mondta Castiel grimaszolva.
- Tudod ez most nekem is nehéz. Szégyellem is magam emiatt az érzés miatt, de nem tehetek róla. Csak jött, mint egy... mint egy mindent elsöprő hurrikán. (Castiel ennél a hasonlatnál kissé felnyögött, és elnyomott egy röhögőgörcsöt.) Nem is tudom, hogy miért. Tényleg nem tudom az okát, én is azon gondolkozom már... mióta is? Talán a kinézeted? Vagy a személyiséged...? Nem, az biztos nem...
- Jajj, fogd már be!- Castiel kissé sértve éreztem magát a személyiségére tett megjegyzés miatt, de mégis... nem is értette tettét, de mintha a teste magától mozdult volna, csak előrehajolt, és megcsókolta Natanielt. Érezte, ahogy az arcát elönti a pír, és azon gondolkozott egy pillanat töredékéig, hogy le kellene egy kicsit tekerni a fűtést, de azonnyomban el is felejtette a meleget, a figyelme inkább tettére irányult. Ott ült, és fogta Nataniel vállát, és... igen, csókolóztak. Az alka szorosan a másikén volt, és a nyelveik vad táncot jártak. Castiel eleinte kínosnak érezte az egészet, de végül rádöbbent, hogy ő kezdeményezett. És élvezte. A döbbenet csak néhány másodpercig tartott, végül csak a másikra koncentrált. Kis idő múlva elfogyott a levegője, így lihegve magasodott a már fekvő Nataniel fölé, akit idő közben a kanapéra döntött.
- Nahh...- zihálta a szöszke.- Látod, hogy bent mennyivel kényelmesebb.
- Ez még...- Castiel arcszíne szinte egyezett a hajáéval.- Ez még mindíg nem kényelmes sehol sem.- Felült, és Nataniel követte példáját.
- Akkor meg miért csináltad.
- Én... én csak kiváncsi voltam... valamire.
- Mégis mire lehettél kíváncsi, amit ilyen módon kell kideríteni?
- Csak.. azt akartam megtudni, hogy... hogy nem csak a bolondját járatod-e velem...
- Akármilyen furcsa is, rosszul hazudsz!- Nataniel mosolygott, és beletúrt Castiel vörös hajába. Most ő döntötte a másikat a kanapéra.- Elhiszed, hogy nem a bolondját járatom veled?- A sőke fiú teste Castielére nehezedett, és apró csókokkal ajándékozta meg őt.
- Gonosz vagy!- Nevetett Castiel.
- Én?
- Te... tetszel nekem.- Nataniel rámosolygott.
- Hé, ne lopd a szövegemet!Egyébént meg... örülök, hogy ezt mondod.
- Igazán? Akkor nem mondom többször- Nataniel nevetett, és szájoncsókolta a "megtört jeget". Egy hosszas csók után Castiel feltette a kérdést, ami mindkettejük fejében motoszkált:
- Most akkor mivan?
- Apokalipszis?- mosolygott rá Nataniel.
- Így is nevezhetjük...- Pár percig csöndben ültek egymás mellett, majd Nataniel törte meg a csendet.

- A családom már biztos vár. Haza kell mennem...
________________________________________________

Háááát.... ennyi lett volna a karácsonyi különkiadás.Csupán egy kis szösszenet drágaszágaink karácsonyi kalandjából. Ehhehehh...
Hát... Olvasás közben észrevehettétek, hogy ma igazán jó kedvem volt...
Remélem, hogy tetszett, és akkor... Háááááát lenne szilveszteri különkiadás is, de úgy gondoltam, hogy egy kicsit elrugaszkodok a CsJ-től, és más animéből veszek szereplőket, úgyhogy írjátok le a kívánságaitokat, és majd válogatok. Persze az is egy adott lehetőség, hogy CsJ-s lesz ez is, csak ugye ez nem csak csábításból jeles fanficoldal, hanem általánosságban yaoi, úgyhogy... Csak írjátok le, mit szeretnétek, és majd kiválasztom, melyik lesz. (Gondoltam rá, hogy Kuroshitsuji, de most komolyan... el tudtok képzelni egy bulizó Cielt? Eléggé idétlenül fest... most, hogy így belegondolok...)
Úristen, azt hiszem, hogy már csak 2014-ben fogok írni, de akkor rögtön egy szilveszteri sztorit, amit lehet, hogy kicsit... khm... pikánsabbra írok meg, úgyhogy készüljetek, és várom az ötleteket, hogy milyen animéből!

Karácsonyi különkiadás 1#

Castiel szomorúan ült otthon a kanapén. Körülnézett a nappaliban, és megakadt a szeme a hatalmas karácsonyfán. Nagyszerű. Már megint töltheti egyedül a karácsonyt. "Értem én, hogy igazán sűrgős dolguk akadt, de a fiukra szoríthatnának némi időt." Sóhajtva feláll, és kinézett az ablakon. És még csak a hó sem esik. Nem is baj. Rohadék hó.
A konyhapulthoz sétált, és töltött magának egy pohár vizet. "Valamit csinálni kéne... Így ennek nincs semmi értelme." Míg azon tűnődött, vajon mivel üthetné el az időt, már vette is a kabátját, a cipőjét, a következő pillanatban pedig már az utcán sétált. Hideg és nyirkos volt a levegő. A hatalmas ködben, amitől az orráig sem látott csak a szélben lobogó vörös haja látszott. Összedörzsölte a kezeit, és céltalanul bolyongott a városban, addig, amíg azt sem tudta, hol van. "Na, már csak ez hiányzott! Basszus.."-gondolta. Elindult a másik irányba, de a nagy ködben cak nem lelete a hazafelé vezető utat. Sőt, olyannak tűnt a város ebben a délelőtti órában, mint a szögesdrót. Mennél jobban próbálsz kigabalyodni, annál jobban csak érzed, hogy nincs remény. "Átkozott szögesdrót."
Az összhatást még félelmetesebbé tette az, hogy senki nem járt az utcákon, de még egy árva lélek sem.
Végül Castiel, amikor már halvány reménye sem volt affelől, hogy valaha még viszontlátja az otthonát, sőt, már olyasmiken gondolkozott, hogy vajon hány óra utcán alvás után fagy meg az ember, meglátott a távolban egy mozgó alakot. Nem mintha egy idegen jobban tudná nála, hogy hol lakik, de legalább valami tájékoztatás jól jönne, hogy merre jár. Felgyorsította a lépteit, és amikor egész közel ért a homályos alakhoz, odakiáltott.
- Hé, várjon egy percet!- Az alak éppen lecsukta a szemeteskuka fedelét (valószínüleg a szemetet vitte ki.) és amint felé nézett, Castiel látta, hogy az az alak, akihez annyi reményt fűzött, az nem más, mint Nataniel. "Francok. Még egy csövesnek is jobban örültem volna..."
- Castiel! Most aztán megleptél!- Nataniel derűsen mosolygott, a bosszúság legkisebb jele sem látszott az arcán. - Azt hittem, ilyenkor a családdal szokás lenni, és nem a hidegben bolyongani.
- Jah, a "család" épp nem ér rá arácsonyozni, én meg gondoltam: sétálással ütöm el az időt, ha úgysincs más dolgom.
- Értem. Bocsáss meg, nem akartalak megbántani.
- ...csak éppen eltévedtem sétálás közben. De most már nagyjából tudom, merre vagyok. Akkor...
- Várj itt egy percet!- Nataniel beszaladt a lakásba, majd egy kis idő múlva egy elemlámpával szaladt vissza. - Oké, indulhatunk!
- Őh... Mármint én indulhatok?
- Hoztam elemlámpát, megpróbálunk hozzád hazatalálni.
- Kösz nem kell a segítséget. Ráadásul mi van, ha te eltévedsz visszafelé.
- Ugyan már! Senki nem akkora lúzer, mint te. Én tudom a hazafelé vezető utat. Pláne, hogy régen sokat jártam hozzád korrepetálni.
- Jah persze. - Castiel lenyelte a megjegyzéseit a lúzerséget illetően. -De tényleg nem kell. Te csak legyél a családoddal.
- Ragaszkodom hozzá. Úgy is meg szeretné veled beszélni valamit.
- Hurrá...- mormogta Castiel az orra alatt, de azért tüntetőleg, minden jelzés nelkül elindult valamerre.
- Castiel. A másik irány...
- Már hogy ne tudnám!?- mérgesen beledobta a kezében lévő papírzsebkendőt a kukába, mintha csak amiatt ment volna rossz irányba.- Indulhatunk.
Az út nagyrészét csöndben töltötték. Amikor a házhoz értek, Castiel egy kérdést tett fel.
- Szóval mit akartál megbeszélni?
- Bemehetnénk?
- Még mit nem!-nevetett Castiel. -Itt!- Eddig háttal állt a szőke fiúnak, most viszont megfordult, és látta, hogy Nataniel egészen közel áll hozzá. Szinte összeért az orruk.
- Jó, akkor itt.- Nataniel egy hirtelen mozdulattal a ház falának nyomta Castielt, és az ajkait a másikéhoz nyomta. Castiel próbált kiszabadulni a Nataniel szorításából, de nem sikerült neki. Ráadásul kezdett elfogyni a levegője, így kénytelen volt résnyire nyitni a száját, hogy ne fulladjon meg, így viszont kénytelen volt szabad utat engedni a szőkeség nyelvének. Mikor Nataniel már jobbank látta befejezni az ostromot, kicsit hátrébb ált, és félszegen rámosolygott Castielre, akinek az egész arca olyan volt, mint a paradicsom, és a bosszúság szörnyű grimasz képében ült ki az arcára.
- Hát nem lett volna kényelmesebb benn?- kérdezte Nataniel.
- Ez sehol sem kényelmes! Mondd, mégis mit képzelsz? Csak így letámadsz? Egyáltalán miért tetted?
- Azért, mert szeretlek.- Ezt Nataniel úgy mondta, mintha azt modaná: az ég kék, vagy a fű zöld.
- Szeretsz!- ez viszont már jobban hasonlított az ég zöld és a fű kék jellegű kijelentésekhez. Castiel fejében két dolog kavargott: Miért? És hogy hogyan tudja ezt ez az idióta csak úgy, nemes egyszerűséggel bevallani egy azonos nemű embernek. Előbbi kérdésének hangot is adott.
- Hát tudod... a szerelemre nincs magyarázat. Csak úgy jött.
- Mióta?- midőn némiképp kielégítő választ kapott az előző kérdeésére, már jött is a következő.
- Úgy 1-2 éve. Kérlek, Castiel, e haragudj rám! Dehát csak nem tarthattam magamban.
- De, talán mégis...- Hirtelen sarkonfordult, vörös fürtjei pedig csak úgy lobogtak utána, ahogy becsapta maga mögött az ajtót.
________________________________________________
Sziasztok!
Bordog karácsoooooonyt!!!
Hát, itt a karácsonyi ajándékotok 1. része. Úgy terveztem, hogy egyben írom meg, de két oka van, hogy nem tettem:
1: A karácsony. Itt volt a család, és a sok kaja némiképpen megfeküdte a gyomromat, úgyhogy kénytelen voltam mostanáig az ágyban dögleni, míg összeszedtem magamat, hogy írjak valamit. És mivel még mindig tart a karácsonyi felhajtás, ezért nincs időm megírni az egészet.
2: Talán már említettem korábban, de nem biztos (lehet, hogy csak a nővéremnek panaszkodtam) hogy képtelen vagyok hosszabb sztorikat írni egyszerre, mert a vége béna lesz. Úgyhogy inkább minőségi fic két részben, mint szar egy részben, nem? ^^
Na jó, én mentem bejglit zabálni (bleaahhh... nem is szeretem)

Édes ellenségem 9. rész

Sziasztok!
Jajj, annyira köszönöm a sok ötletet, mert én már tényleg nem tudtam, hogy mit csináljak. Ráadásul szörnyen jó érzés, hogy valaki olvassa az irományaimat ^^ Tényleg! Örülök, örülök, örülöööök!!! o^u^o
Na és akkor itt az új szereplő... egyelőre egy újat raktam be, de lesznek itt még kavarások! :D ;)
Még egy kis változatás: az igeidőt megváltoztatom, megpróbálom, hogy úgy milyen, mert most múlt időben fogok írni, de ha nektek az eredeti jobban tetszett, akkor nyugodtan szóljatok!
Most egy kicsit ugrottunk az időben: eltelt egy nyári szünet, amit természetesen főhőseink együtt töltöttek.
__________________________________________________________
Új év-új élet. Ezt szokták mondani, de az iskolában azon a szeptemberen is minden ugyan olyan volt. Egyetlen egy porszem sem mozdult a helyéről. Újult erővel sétáltam be a dökös terembe, és letettem a táskámat. Fárasztó nyarat tudhattam magam mögött. Bár Castiellel úgymond tisztázódtak a dolgok, és az egész nyarat együtt töltöttük, még mindig voltak kétségeim.
Ledobtam magam az egyik székre, és hátrahajtottam a fejem. Ekkor kinyílt az ajtó, és Castiel lépett be rajta.
Felálltam, és egy puszival köszöntöttem őt.
- Hogy telt a nyarad utolsó hete?- kérdezte, mivel ebben az időszakban a családommal voltam.
- Fárasztóan. Neked?
- Unatkoztam, Próbáltam kihasználni az utolsó szabadnapokat, de csak a tévé előtt döglöttem, meg gitározgattam. Semmi több.
- Nélkülem unalmas volt, ugye?- Rá mosolyogtam, és átöleltem, de nem tarthatott sokáig a pillanat, mert az igazgatónő lépett be az ajtón. Eltoltam magamtól, de valószínüleg az igazgató meglátott minket, mert furcsán ráncolta a homlokát, és miközben letette az asztalra a papírokat, valami olyasmit motyogott az orra alatt, hogy "furcsa szokásaik vannak ezeknek a mai fiataloknak". Aztán fejcsóválva kiment.

Az órák után Castiel és én úgy terveztük, hogy megvárom az iskola előtt, hogy ne legyen feltűnő, hogy együtt lógunk. Egy-két percet kellett volna kint várakoznom, ahogy tavaly is, azonban Castiel nem jött egy jó ideig, így úgy döntöttem, haza megyek, mert még sok dolgom volt.
Otthon éppen végeztem a házival, amikor megcsörrent a telefonom.
-Igen?
- Castiel vagyok. Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak, csak akadt egy kis... incidens.- A hangja ideges volt.
- Mit csináltál már megint?- kérdeztem fejcsóválva, és az órámra néztem. Már bő két óra eltelt azóta, hogy hazaértem.- Még csak most végeztél.
- Jah...- Ideges volt, és hallottam a hangján, hogy legszívesebben már ő is inkább otthon lenne.
- Hűha! Akkor tényleg valami szörnyű balhéba keveredhettél bele...
- Nem, csak egy kicsit... összevesztem Lysanderrel... de ne aggódj, semmi komoly.
- Áhh, értem. Nem akarsz átjönn?
- Nem, már nagyon fáradt vagyok. De holnap talán. Szia!
- Szia!- Letettem a telefont, és magam elé bámultam. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Egyrészt Castiel még sosem veszekedett Lysanderrel, másrészt pedig Castiel írt volna egy sms-t, ha próbája van, szóval kissé aggódtam érte. Vajon mi történhetett kettejük között. Ahogy ezen gondolkozta
m, elkezdett beférkőzni a gondolataim közé egy alattomos gondolat: mi van, ha Castiel Lysanderrel kavar? Egyszerre féltékeny lettem, és szörnyen mérges. Vissza akartam hívni Castielt, vagy már rögtön Lysandert. De végül elvetettem az ötletet. Egyrészt azért, mert nem is volt meg a telefonomon Lysander száma, másrészt meg azért, mert jobbszerettem volna személyesen megbeszélni ezt Castiellel. Ezt a beszélgetést pedig másnapra időzítettem.

Az iskola második napja fárasztóbb volt, mint az első. Ez már nem az évnyitó volt, hanem rendes tanítás. Ráadásul egész nap magamban őrlődtem, mert Castiel furcsán távolságtartó volt. Kerülte a társaságomat, és mindig kibúvót keresett egy-egy ökzös pillanat alól. Mindig volt valami más dolga. Castiel egész nap fura volt. Órák után nagyszerű lehetőségem volt arra, hogy ifaggassam a dolgokról, ugyanis összefutottunk a mosdóban. Habár nem valami romantikus helyszín az újra egymásra találáshoz, viszont legalább ha jól átvizsgáljuk a terepet, akkor biztosak lehetünk enne, hogy nem figyel minket senki, és rögtön észrevesszük, ha valaki megzavarja a társalgásunkkat.
- Miért kerültél ma ennyire?- kérdeztem töle kézmosás közben.
- Sok dolgom volt...-felelte zavartan, és enyhén elpirult, de hogy ezt leplezze, oldalra fordította a fejét.
- Máskor mindig találsz rám időt. Ráadásul csak nem lehetett annyi dolgod, hogy egy három percet ne tudj rám szánni...
- Bocs, Nat, tényleg nem volt időm...
- Akkor átjössz ma hozzánk? Vagy mehetek én is, ha akarod? De elmehetnénk egy kávézóba...
- Nem, Nataniel, nincs hozzá kedvem. Ne haragudj.
- Fizetem neked a kávét, ha akarod...- Már tényleg nem értettem a vonakodásának okát.
- Hagyj békén oké?- ahogy rám nézett, a szeme szikrákat hányt, és tényleg ideges volt. Mégis volt valami a tekintete mögött. Talán bűntudat? Vagy aggódás? Nem tudtam eldönteni, hogy melyik igazából, de egy biztos volt: valami nem stimmelt.
________________________________________________
Nem lett túl hosszú fejezet, de ennél hosszabbakat nem tudok írni, mert eegy bizonyos idő után már énázok. A sok kicsi sokra megy, nem? És megígérem, hogy lesz sok-sok.
Remélem, hogy tetszett ez a fejezet, és nagyon köszönöm még egyszer a segítségeteket! ^^
Mint már észrevehettétek, néhány dolgot megváltoztattam a blogon többek között a kinézetét. Remélem tetszik ^^