Édes ellenségem 6. rész

Sziasztok!
Mostantól minden hétfőn jelenik meg az új rész!
___________________________________________
Egy kis tanakodás után arra jutottunk, hogy Castiel felhívja Lisandert.
- Francba. Kisípol.- Mondja mérgesen, és visszaadja a lánynak a telefonját.
- Köszönjük... Ne haragudjatok a zavarásért.- Köszönök el a lányoktól.
- Nincs mit, bármikor!- Átmentünk a másik oldalra, majd eszembe jutott valami.
- Bizonyára az igazgatónő szabálya. Ki kell kapcsolni a telefont, hogy a figyelmünket a közösségre szenteljük...
- Ugyan... Gondolod, hogy míg mi elvesztünk, addig a fél iskola kirándulgat?
- Jogos...- Nem értem akkor, hogy miért nem veszi fel Lisander. Talán csak nem vette észre.
- Hé!!- Az előbbi lányok szaladnak felénk az utcán. -Azt hiszem, őt kerestétek az előbb. Most hívott vissza!- Castiel kikapta a lány kezéből a telefont.
- Miért nem veszed föl, te idióta?

~

Végül Castiel lebeszélte Lisanderrel, meg persze az igazgatónővel, hogy értünk jönnek. De fogalmuk suóincs, hogy mikor érnek ide, és hogy hol vagyunk. Így ki tudja... Lehet, hogy csak holnap érnek ide, ami azt jelenti, hogy talán együtt kell éjszakáznom Castiellel. Viszont pénzünk az nincs, így nem elég, hogy Castiellel, de az utcán kellene aludnunk.
- Hát, ez para. Lehet, hogy csövelnünk kell az éjszaka...- Komolyan, mintha szórakoztatná a dolog. És mintha gondolatolvasó lenne
- Jól van, hosszú még a nap, még csak egy óra van, ma még simán ide érhetnek.
- Jah, de mit csináljunk addig? Azt se tudjuk, hol vagyunk. Mi van itt?
- Sétáljunk.- Mondom halkan, ki tudja miért. Más se hiányzik az életemből, mint Castiellel sétálni, de mindegy, mostmár nem szívom vissza. Különben is. Mivel üthetnénk el az időt? Nagyszerű. Láthatóan jól szórakozik rajtam, már majdnem elneveti magát, végül csak rácsap a hátamra.
- Jól van. Sétáljunk.

Egész helyes kis városba érkeztünk, talán kellemesebb is, mint az idióta osztálytársaimmal járkálni az erdőben. Castiellel úgy döntöttünk, hogy nem járkálunk túl sokat, attól csak éhesek és fáradtak leszünk. Úgyhogy kerestünk egy parkot, és leültünk az egyik padra. Olyan jó idő van, én meg teljesen elfáradtam a mai napi nagy izgalmakban. Olyan szép, ápolt ez a park! Jó látni, hogy itt törődnek a környezettel. A hatalmas fák elegendő árnyékot adnak, és a fű is szép, ápolt. A bokrok le vannak nyírva, és a padok sincsenek megrongálva. Ilyen szép tavaszi napon nagyszerű itt kint üldögélni. Csak éppen nem Castiellel. Mi van, ha megint... Igazából az éjszaka miatt aggdok. Nem hülye ő sem, így, ahol akárki megláthat csak nem... támad le. Persze az is lehetséges, hogy még sötétedés előtt ideérnek, és elvisznek minket, De az is lehet, hogy csak holnap. És akkor az egész éjszakát együtt kell tölteni. Most hirtelen olyan kínosan hat a csönd. Oldalra pillantok, hogy megnézzem, mit csinál castiel. Legnagyobb meglepetésemre engem bámul, és mosolyog. De amint összetalálkozik a tekintetünk elkapja a fejét, és elvörösödik úgy, ahogy még sosem láttam. Nem mintha olyan gyakran vörösödne el. 

Valami egészen furcsa érzés kerít hatalmába. Zavarban vagyok, és... Nem is tudom, mi lehet ez az érzés?

~

Bekövetkezett az, amit annyira nem akartam. Sötétedni kezdett, mi pedig alig egy fél órával ezelőtt elkezdtük keresgélni a helyet, ahol majd szükség esetén az éjszakát töltjük. Elkövettünk egy hatalmas hibát. Nem beszéltük meg az igazgatónővel, hogy hol találkozunk. Holnap is kellemes napunk lesz.

Egy sikátorban ülünk, én a táskámon, Castiel az esőkabátomon. Elég nyomorultul érzem magam. Hideg van, és már felvettem a pulcsit, amit magammal hoztam. Naná, hogy kabátot nem pakoltam be.
- Nataniel...- a hang kizökkent bosszankodó gondolataimból, és a hang felé kapom a fejem. Egy percre elfeledkeztem róla, hogy Castiel is ott van velem.
- Igen?
- Te nem fázol?- Hülye kérdés. Ezzel most mit akar elérni?
- Nem, melegem van...
- Komolyan?
- Hogyne. Fúj a szél, szerintem esni fog. Hideg van, úgy tíz fok. Melegem van. Még szép, hogy melegem. Mi van veled, Castiel? Meghibbantál?- Magam sem értem hirtelen kitörésemet, de jól esett.
- Ne kiabálj már! Nem kell rögtön leharapni a fejemet.- Megint csönd. Egyszercsak egy rántást éreztem, és a következő pillanatban már Castielre dőlve ülök. Már nem fázom, csak úgy lángol az arcom.
- Mi a francot csinálsz? Már megint kezded?
- Figyelj. Furcsa dolgok történtek az elmúlt időben. Kétszer megcsókoltalak, nem értem magam nem értem az érzéseimet. Hű, de hülyén hangzik ez, asszem, hogy még sosem hagyta el ilyesmi a számat. Mindegy, a lényeg, hogy gondolkodtam...
- Hűha...
- Fogd be! Szóval arra jutottam, hogy... nem is tudom... Valamit érzek irántad.
Megdöbbenésemben meg sem bírok mozdulni, és a lélegzetem is eláll.
- Alszol?- Lök meg egy kicsit a vállával, mire muszály egy kicsit elmosolyodnom, majd felülök, és olyat teszek, ami őt is, engem is megdöbbent. Közel hajolok hozzá, és megcsókolom. Pár pillanatig habozik, végül viszonozza a csókomat. Mikor elfogy a levegőnk elszakadunk egymástól, ás némán ülünk egymás mellett, és Castiel vállára dőlve továbbra is.
- Álmos vagyok.- Suttogom.
- Én is... Remélem, hogy már rajta vannak a "megmentésünkön". Ez az osztálykirándulás percről percre szörnyűbb.
- Egyet értek. Ebben egyet értek, kivételesen...