Édes ellenségem 1. rész

Sziasztok!
Itt jön egy folytatásos történet, aminek minden vasárnap jelenik meg az új része. Ezt a fanficet azoknak ajánlom, akik ismerik és szeretik a Csábításból jeles játékot, valamint yaoi fanok és nem sértődnek meg a következők miatt... ^^
_____________________________________________

Már megint egy idegesítő nap, amit túl kell élni... Nem akarok iskolába menni. Hülye órák, hülye csajok, akik egész nap zaklatnak... Pff... Felöltözöm, és reggelizek. Jajj, de nincs kedvem nekem ehhez az egészhez. Amint belépek az iskola kapuján, meghallom azt a megszokott nyüzsgést.
- Szia, Castiel!
- Hogy vagy ma, Castiel?
- Szép jó reggelt, Castiel!
Mindegyik egy lánytól származik, széles rajongó táboromból. Természetesen az egyik köszöntést sem viszonozom. Egyszer csak meglátom a folyosó végén Őt. Mindenki úgy tudja, hogy rosszban vagyunk, és én igyekszem fenntartani ezt a látszatot. Viszont ahogy közeledik, a szívem egyre hevesebben dobog. Mi van velem? A francba, utálom őt, nem igaz!?? Nem, nem. Legalább magamnak ne hazudjak már! Elhaladunk egymás mellet, szótlanul, figyelembe se vesz engem, rám se néz. Érzem, ahogy megcsap a szellő, amit ő okozott. A folyosón persze néma csönd van: várják, hátha megint történik köztünk valami pletykálásra méltók. Ez egyik oldalon a "Team Nataniel" a másikon a "Team Castiel". Vannak, akik őt pártolják és vannak, akik engem. De nem teszünk semmit. Gondolom, neki sem hiányzik, hogy megint hetekig rólunk beszéljenek és kérdezősködjenek. 

~

Végre vége az óráknak! Azt hittem, sosem ér véget a kínzás, ez egy örökkévalóság volt. A folyosó üres, már mindenki elhúzott, csak én vagyok ilyen hülye, hogy itt járkálok a folyosón. Miért is? Magam elől nem titkolom: látni akarom Őt... A mindig rendezett szőke haját, a gyönyörű, világos barna szemeit... MIKET BESZÉLEK ITT MAGAMBAN!!?? Én hülye vagyok! Gyorsan haza húzok, nehogy véletlenül összefussak vele. Elhaladok a DÖK terem ajtaja előtt, ami pechemre kinyílik. Hátranézek, és ott áll Nataniel, akivel nem akartam semmiképp sem találkozni.
- Te meg mit keresel még itt? Csak nem készülsz valamire?- a hangja elbűvöl. Az orromat megcsapja a finom parfüm illat, ami körüllengi őt.
- Dehogy... Épp igyekeztem haza...- elmosolyodok, de gúnyosan. Az Istenért sem mosolyognék rá kedvesen.
- Várj még egy percet! El kell intéznünk még velemit. Kövess!- követem őt a DÖK terembe.
- Ezt a papírt add oda az édesanyádnak! A múltkori kis ügyed miatt...
- Mi??- ez nem lehet igaz!- Mondtam már! Azokat a graffitiket nem én csináltam!
- Érdekes, hogy csak te voltál akkor az iskolában...-azokat nem én csináltam! Tényleg nem.
- Hiszek neked. Sohasem tagadod a tetteidet.- Hisz nekem??- Nem úgy ismerlek.- Rám mosolyog. A mosolya olyan ragyogó, mint a nap. Legszívesebben odamennék hozzá, és... Elhessegetem a gondolataimat, és elindulok kifelé. Nem hallom a lépteit, hogy jönne utánam, ezért hirtelen megfordulok. Tévedtem. Ott jött mögöttem végig. És most előttem áll, az arcunk egész közel egymáshoz. (Csak egy kicsit vagyok nála magasabb-állapítom meg) Nem mozdul, helyette finoman elpirul és lesüti a szemét. Nem bírom már tovább. Meg fogom a vállait, erre felkapja a fejét.
- Te meg mit...?- nem folytatta a kérdést. Nem folytathatta, hiszen az ajkaimat a szájához nyomtam, és nyelvemmel próbáltam szétfeszíteni az állkapcsát. Azt vártam volna, hogy nem hagyja, de hamar megadta magát. Nyelveink vad táncba kezdtek.
- Khm, khm...- a hátam mögül halk köhécselést hallottam, mire megpördültem a tengelyem körül. Az igazgatónő állt ott.- Maguk mit keresnek még itt? Rég vége a tanításnak.
- Hát...khm... én csak még... rendeztem azokat az izé... papírokat.- Nyökögi Nataniel fülig elvörösödve, és odaalép az asztalhoz, amin azonban egy papír sincs.
- Ezt keresed?- mutattam fel a szüleimnek szóló értesítést a graffitiről.
- Ohh... Már odaadtam volna? Hát akkor...khm... én megyek is.
- Én is. Viszlát, igazgató nő.

~

Végre itthon. Micsoda nap! Tiszta hülye vagyok!!! Nem akarom egy ideig látni Natanielt. Holnap valószínűleg beteget színlelek...