Édes ellenségem 8. rész

Haliiii!
Itt van az újabb CsJ fanfic. Még mindig Castiel szemszögéből.
Amúgy a profilképemen lévő lány nem én vagyok, hanem az egyik barátnőm, csak régebben ez az email fiók az övé volt, és én meg nem cseréltem le a profkót. Mert nem tudom, hogyan kell. Úgyhogy ha valaki tudja, az mondja már el, lécci! Csak azért írom ki, mert kérdezgették őt, ő meg nem tudta hogy miről beszélnek...
___________________________________________
A fenébe, elkésem. Tegnap alig bírtam aludni. Sokat gondolkodtam. Megállok az osztályterem ajtaja előtt, és bekopogok. (Miért megyek be egyáltalán?) Amikor belépek minden tekintet rám szegeződik: köztük Natanielé is. Fenébe... Elvörösödtem. Nem tudok figyelni, bár ez nekem nem új. Úgy se figyelnék. De most valami egészen más vonja el a figyelmemet. Nataniel. Tegnap ezt tisztáztam magamban, de most még mindig zavar ez az egész. Elmúlhatna már... Kissé felpillantok a "jegyzeteimből". Ő ír. Hát igen, Nataniel szorgalmas és jó jegyei vannak. Biztos utál egem. És én meg biztos, hogy rossz hatással lennék rá.

 ~

Végre vége az iskolának, én pedig haza mehetek. Már csak karnyújtásnyira van a kapu, ééés...
- Várj!- nagyszerű. Egész nap sikerült elkerülnö ezt az idiótát, és pont most csíp el engem a célegyenesben. Unottan hátrafordulok.
- Mit akarsz?
- Beszélni. Fontos.- Nem mondod? Sejtem, hogy miről folyna a csevej.
- Jó beszéljünk.- Ölbe teszem a kezemet és várok, mire kicsit elpirul.
- Nem itt. Szeretném ezt az egészet megbeszélni veled, de te igazán nem vagy együttműködő. Pedig ha az lennél, akkor egyszer s mindenkorra lezárhatnánk ezt az ügyet...- Lezárni? Nem, nem adom én ezt föl olyan könnyen. Mostmár nem. Ha előbb akarja lezárni, akkor azt mondom, oké, de ha eddig kihúztam, akkor nem. Most nem.
- Jó. Menjünk hozzánk. Ott nem zavarnak.

Most kettesben vagyunk. Itt az idő, hogy lépjünk.
- Szóval? Beszélj.- Rohadt ügyes vagyok... Beszélj?! Pff...
- Hát... Én nem is tudom...
- Azt hittem, hogy egy kicsit összeszedettebb leszel, ha már nem hagysz pihenni délután.
- Jó, bocsi. De nem tudom, hogy mit mondjak. Talán ezen nincs is mit megbeszélni.
- Akkor mit akarsz? Iratkozzak át egy másik iskolába, hogy "lezárjuk"? Hm?- Jajj ne, kezdek olyan lenni, mint egy nő. Pedig eddig lefogadtam, hogy kettőn közül Nataniel a "nő".
- Nem, dehogy.- Kicsit rám mosolygott.- Én tulajdon képpen... nem is annyira szeretném lezárni.
- Nem bírlak követni...- Jesszus. Így most nem fog összejönni a jól eltervezett jelenetem...
- Castiel... Nézd, én...- Itt az ideje, hogy felgyorsítsuk az eseményeket. Most, vagy soha. Egy pillanatig tétovázok, elgondolkodom, hogy inkább a sohát választom, de a következő másodpercben már olyan közel vagyok hozzá, hogy érzem az illatát.
- Te?- már suttogok, és egyre közelebb hajolok. Ő nem válaszol, inkább magához húz, és hagyja, hogy megcsókoljam. Ezzel nagyban megkönyíti a dolgomat. Hirtelen olyan hihetetlennek tűnik az egész. Én itt támaszkodok a fekvő Nataniel fölött az undorító rózsaszín kanapénkon, amit még anno anyám választott ki nekem, és csókolózunk. Iden, ez a leg hihetetlenebb, mégis leg boldogabb rész pillanatnyilag az egészben. És bármennyire is szégyelltem eddig, most már semmi más nem számit, csak Nataniel, és é. És az, hogy szeretjük egymást. Azt hiszem. Már alig kapok levegőt, de a világért sem hagynám abba, hiszen ki tudja, hogy mikor lesz rá megint alkalmam. Csak egy percre válnak el ajkaink egymástól, míg gyorsan levegőt veszünk, de utána folytatjuk. Nataniel az arcomhoz ér, és beletúr a hajamba. A következő pillanatban mellette fekszem a kanapén. Szorosan magamhoz húzom, és mély levegőt veszek, hogy jobban érezhessem az illatát.
- Castiel?
- Igen?
- Most akkor mi van?- hogy lehet valaki ennyire hangulat romboló?
- Természetesen nem tudódhat ki. Senki se tudjon róla, érted? Mert ha egyszer esetleg ennek vége, akkor még igényt tartok a csajok társaságára, oké?- Halkan nevet, és gesztenye barna szemeivel néz fel rám.
- Jó, mert én is így gondolom. De... akkor meg mikor...
- Nem tudom. Az én szüleim úgy se sokat vannak itthon. Ide bármikor átjöhetsz. Kivéve akkor, amikor azt mondom, hogy ne.- Mosolyog, majd a nyakamba fúrja az arcát.
- Oké.-suttogja.- Meg tanulhatnánk is együtt.
- Chh... Ne álmodozz!- mindetten nevetünk, és a következő pillanatban Nataniel nagy csattanás közepette leesik a kanapéról.
- Ohh... Bocsi.- Egy pillanatig riadtan nézett fel rám, majd hanyatt feküdt a földön, és úgy nevetett tovább.
- Khmm... Akkor... elfogadjuk?- Kérdezem bátortalanul. Abbahagyja a nevetést, már csak egy kicsit mosolyog, és enyhe pír jelenik meg az arcán.
- El. Mindenképpen.
____________________________________________
Remélem, hogy tetszett ez a rész, végre történt is valami. Én viszont Guns 'n Rosest halgattam közbe, és alkalom adtán vagy Castielt, vagy Natanielt képzeltem el a fiatal Axl Rosenak,( vagy midkettőt egyszerre) persze nem direkt... Hát... szerény véleményem szerint nem sok cukibb dolog van a CsJ yaoinál, de a magával csókolózó Axl-t nem nagyon überelheti semmi. Vagy.... csak nekem van ilyen beteg fantáziám? Mindegy, nem vagyok normális... xDD